A Csemadok Országos Tanácsa pozitív tényként értékeli a szlovák és a magyar miniszterelnök legutóbbi, Komáromban megtartott találkozóját, amely utat nyithat a további konstruktív tárgyalásokhoz a két szomszédos ország viszonyának javítása, a meglévő feszültségek enyhítésének irányában. A felgyülemlett problémák, melyeket nem a magyarság magatartása idézett elő, csakis tárgyalások útján oldhatók meg, ezért üdvözöljük, hogy az elkövetkező időszakban a két ország legfőbb közjogi méltóságai, így a köztársasági elnökök, valamint a parlamentek elnökei is találkoznak, és véleményt cserélnek a problémás kérdések megoldása érdekében.

Meggyőződésünk, hogy az egyoldalú nyilatkozatok, erődemonstrációk, és meggondolatlan kijelentések, nem segítik elő a konstruktív párbeszéd légkörének megteremtését, ezért felszólítjuk a két ország felelős vezetőit, hogy ne a médiákon keresztül, hanem a tárgyalóasztal mellett, tényszerű érvek és jövőbemutató megoldások keresésével teremtsék meg a XXI. században elfogadható, az európai eszmeiséghez és kultúrához méltó megoldást a két országban élő kisebbségek életkörülményeinek javítása érdekében. Elvárjuk, hogy Szlovák Köztársaság a Regionális és Kisebbségi Jogok Chartájából adódó kötelezettségeinek maradéktalanul tegyen eleget. Üdvözöljük a magyar kormányfő azon javaslatait, melyben a kisebbségi oktatásügy és kultúra támogatását kiemelkedően fontosnak tartja, egyben várjuk a szlovák kormányfő javaslatait e kérdések megnyugtató rendezésére, mert a nemzeti identitástudat, az anyanyelv, és a hagyományok megőrzése érdekében tett minden pozitív lépés, a társadalmi béke megteremtéséhez és a feszültségek jelentős csökkentéséhez vezethet. Támogatjuk az SZMPSZ, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és az MKP állásfoglalását, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban használt tankönyvekben a földrajzi nevek a magyar nyelv szabályainak megfelelően legyenek feltüntetve.

A Csemadok továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a kultúra területén pozitív példákkal demonstrálja a népek és a nemzetek békés egymás mellett élését az egyenjogúság szellemében, mert a szlovák és a magyar nemzet együttélése a múltban is fontos volt és a jövő tekintetében is előremutató kell, hogy legyen. A kultúra olyan egyesítő, befogadó közeg, amely semmilyen politikai nyilatkozattal nem váltható ki és nem is helyettesíthető.

Rimaszombat, 2008. november 23.