A Magyar Köztársaság Kormánya azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér az illetékes szlovák hatóságoktól a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen való rendőri fellépés jogszerűségéről – közölte a magyar Kormányszóvivői Iroda.

“A magyar kormány a vizsgálat alapján választ vár arra, hogy milyen szakmai indokai voltak a rendőri beavatkozásnak, és indokoltak, illetve arányosak voltak-e a szlovák rendőrség által alkalmazott eszközök” – áll a közleményben. Hozzátették: a magyar hatóságok itthon és a helyszínen is figyelemmel kísérték az eseményeket, a futballmérkőzésre utazók határátlépését, megérkezését, a magyar konzul pedig a helyszínen tájékozódott és segítséget nyújtott minden, ezt igénylő magyar állampolgárnak.

 “A dunaszerdahelyihez hasonló félreérthető események sem jogosítanak fel senkit arra, hogy bármelyik nemzet jelképét meggyalázzák, nemzeti büszkeségét megsértsék” – írták. Hangsúlyozták: “a Magyar Köztársaság Kormánya ezért a leghatározottabban elítéli, hogy több demonstráló is zászlót égetett szombat este, Szlovákia budapesti nagykövetsége előtti tartott tüntetésen. A kormány a futballhuliganizmus szervezett, erőszakos fellépéséhez hasonlóan elutasítja a szélsőséges csoportokkal, illetve jelenségekkel kapcsolatos belpolitikai indíttatású provokációt is”.

A szlovákiai Dunaszerdahelyen többen megsérültek és több tucat szurkolót előállított a rendőrség szombaton, miután botránysorozat kísérte a helyi labdarúgó csapat és a végül négy góllal győző pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzését. A meccsre mindkét csapat hívei és a rendfenntartó erők is “rákészültek”. A hatóságok több mint ezer rendőrt vezényeltek ki, akiket biztonsági őrök is segítettek, s készültségbe helyezték a vasúti rendőrséget is.

Hivatalos tájékoztatást kért a szlovák rendőrségtől az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is a mérkőzésen történt intézkedések okairól, azok jogi megalapozottságáról, az előállított személyekről, a folyamatban lévő eljárásokról, valamint a sérültek számáról és állapotáról; a tájékoztatást vasárnap délután kapja meg a magyar rendőrség – közölte honlapján az ORFK vasárnap. (mti)