Elfogadta a parlament a jövő évi költségvetést. Ennek szavazására megérkezett Robert Fico kormányfő és a többi miniszter is. Nem történt semmi meglepő.

Olyan formában született meg a költségvetés, ahogyan hétfőn a koalíciós tanács jóváhagyta. A kormány eredeti előterjesztéséhez képest csupán a növekedési ütem mérséklődött 6 és félről 4 egész 6 százalékra, illetve a hiány nőtt 1 egész 7 tizedről 2 egész 8 század százalékra. Egyetlen koalíciós módosító javaslat került be a törvénybe, az, amellyel az államkasszából fizetett egészségbiztosítási összegből 700 milliót a miniszter kap meg és használhat fel saját belátása szerint.
Jóváhagyta a plénum az európai parlamenti választásokról szóló törvény módosítását, amire azért van szükség, mert jövőre már csak 13 képviselőt választhat Szlovákia. A jogszabály rendezi a képviselők jutalmazását is. Módosult a névhasználati törvény is. Hatályba lépését követően a vegyes házasságokban élők maguk választhatják meg, melyik nemzet vagy állam szokásjoga szerint használják majd nevüket és gyermekeik nevét.
És második olvasatba utalta a plénum az önkormányzati tulajdonban lévő állami földterületek cseréjét engedélyező módosítást is, amellyel az utak és más építmények alatti rendezetlen tulajdonjogú telkek sorsát lehet rendezni.
A parlament 29. ülése kedden a tankönyvek nyelvéről szóló vitával folytatódik.

Felvidék Ma, Pátria, ngyr