Jaroslav Baška tegnap egynapos munkalátogatást tett Afganisztánban. A védelmi miniszter több parlamenti képviselő társaságában meglátogatta a nemzetközi erők kötelékében szolgálatot teljesítő szlovák katonákat.

A kandahári légitámaszponton és az Uruzgán tartománybeli Tarin Kowt táborban 121 szlovák katona szolgál, akiknek missziója Jaroslav Baška szerint Szlovákia szempontjából a legfontosabb, a katonák szempontjából azonban a legveszélyesebb.

A szlovák katonák állandó veszélynek vannak kitéve az afgán Kandahárban, még akkor is, ha egyáltalán nem mennek ki a tábor területéről. Minden pillanatban ugyanis rakéta eshet be hozzájuk. Az egység vezetője František Mihalovič azonban elmondta, hogy a helyzet stabil, annak ellenére, hogy már 32 rakéta támadás érte az egységüket. Kandahárban jelenleg hatvan szlovák katona állomásozik.

“Ez olyan, mint a Športka” – mondta az egyik katona. “Vagy leesik a rakéta, vagy sem. Vagy eltalál bennünket, vagy nem.” Mások azt állították, hogy az első két hét olyan volt, mint a pokol, de az ember később megszokja az állandó veszélyt. Jövő év végéig Szlovákia megduplázza katonáinak számát Afganisztánban. Már december elejétől bővül a létszám, egy 50 fős, őrző feladatokat ellátó alakulat csatlakozik a kandahári repülőtéren levő egységhez.

Felvidék Ma, Pátria, sk