A Kassai kerület négy kórházát, a rozsnyóit, az iglóit, a nagymihályit és a tőketerebesit, hosszú időre bérbe adja a megyei önkormányzat. Erről döntöttek ugyanis a megyei önkormányzat Smer-párti és MKP-s képviselői, akik többséget alkotnak a Kassai Önkormányzati Kerület élén. Zdenko Trebuľa megyefőnök szerint a kórházak hosszútávú bérbeadása elkerülhetetlen, ugyanis az egészségügyi intézményeknek nincs pénzük a szükséges felújításokra. Ezen munkálatok költségei meghaladják az egymilliárd koronát, amit saját erőből a kórházak képtelenek előteremteni.
A bérbeadáshoz szükséges megfelelő partner kiválasztása nemzetközi verseny révén valósul majd meg, ebben pedig egy bíráló bizottság fog segíteni, mely előkészíti a versenyben való részvétel feltételeit. A kórházak bérbeadásával egyébként egyetértettek nemcsak az érintett intézmények vezetői, hanem az érintett városok polgármesterei is.

HN, Felvidék Ma