Ma, november 17-én, Gútán gyertyás felvonulással emlékeznek a november 17-ei eseményekre. A felvonulásnak aktualitása is van, hiszen a sovinizmus ellen is tiltakozni kívánnak a szervezők. Halász Béla szervezőt kérdeztük, honnan is jött az ötlet a megemlékezés és az aktuális politikai események ilyen összehangolására.

 

— Gúta nem arról lett híres, hogy a november 17-ei eseményekbe nagyon belefolytak volna a polgárai, most mégis gyertyás felvonulást szerveztek. Honnan jött az ötlet?

Mivel november 17-e a szabadság és a demokrácia napja, ezért választottuk ezt a dátumot, hogy még jobban felhívjuk a figyelmet a mostani politikai helyzetre, a magyar-szlovák viszonyra, és főleg figyelmeztetni a társadalmat az utóbbi időben történő soviniszta megnyilvánulásokra. Samu István barátommal úgy gondoltuk, ezzel a békés demonstrációval hangsúlyoznunk kell a magyar-szlovák békés együttélést, és ezzel együtt jelképesen fel kell idéznünk 1989 üzeneteit.

— A mostani politikai helyzet ellen tiltakoztok a békés megmozdulással. Reményeitek szerint mit tudtok majd elérni? Egyáltalán tartóssá lehet tenni a békés magyar-szlovák viszonyt? Gondolom egy olyan magyar városban, mint Gúta, nincsenek nemzetiségi feszültségek.

Szeretnénk elérni, hogy a mi kezdeményezésünk egy láncot indítson el Szlovákiában, de Magyarországon is, hogy az emberek megálljt mondjanak a soviniszta politikának és a gyűlöletbeszédeknek. Szeretnénk, ha minél többen eljönnének, legyenek akár magyarok vagy szlovákok, vagy más nemzetiségűek, és gyújtsunk meg egy gyertyát a szlovák-magyar megbékélésért is. Nagyon örülök annak, hogy kezdeményezésünkhöz csatlakoztak a civil szervezetek is, és egyre többen küldenek pozitív visszajelzést. A szlovák-magyar viszony lehet tartósan békés, de ahhoz az kell, hogy minél hamarabb tűnjenek el a politikából azok az egyének, akiknek ez a helyzet megfelel, és nyíltan vagy hallgatólagosan támogatják a gyűlölet terjesztését. Ehhez pedig az kell, hogy magyarok és szlovákok együtt kiálljanak egymásért, a békéért, a szabadságért.

Végül szeretnék kérni mindenkit, jöjjön el ma 16,00 órakor a gútai Kápolnaparkba és csatlakozzon hozzánk. Higgyétek el, ez egy új kezdet lehet!

Neszméri Tünde, Felvidék Ma