Hamarosan megérkezhet a szlovák rendőrség válasza az ORFK kérdéseire, amelyek azt tudakolják, miért volt szükség erőszakos akcióra a magyar szurkolók ellen. A szlovák rendőrök az attak előtt nem közölték szándékaikat a helyszínen lévő magyar kollégáikkal, bár utóbbiak épp az atrocitások megelőzéséért utaztak Dunaszerdahelyre.

Hivatalos tájékoztatást kért a magyar rendőrség a szlovák társhatóságtól a Dunaszerdahelyen történt szombati szurkolóveréssel kapcsolatban.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint a helyi labdarúgó csapat és a pozsonyi Slovan Bratislava mérkőzésén megjelent magyar rendőröket szlovák kollégáik nem tájékoztatták a magyar szurkolók elleni akció előtt.

Az ORFK munkatársai hivatalból vettek részt a meccsen, miután az EU állásfoglalása alapján a szlovák rendőrség magyar összekötők, úgynevezett spotterek részvételét kérte. A spotterek alapvető feladata a helyi rendőrökkel és a szurkolókkal való kapcsolattartás, a drukkerek magatartásának figyelemmel kísérése, szükség esetén felhívás a jogszerű viselkedésre. Ugyancsak az ORFK-sok munkájához tartozott, hogy szükség esetén elősegítsék a kommunikációt a biztosítást végző szlovák rendőrök és a magyar szurkolók között.

Szlovák kérés alapján 5 magyar rendőr vett részt a mérkőzésen. A szlovák rendőrök a kényszerítő eszközök alkalmazása előtt nem szóltak a magyar spottereknek, az akció előkészítésébe nem vonták be őket.

A magyar rendőrség vasárnap délutánra várja a választ a szlovák rendőrségtől az intézkedések okairól, azok jogi megalapozottságáról, az előállított személyekről, a folyamatban lévő eljárásokról, valamint a sérültek számáról és állapotáról.

Az ORFK információi szerint a szlovák rendőrök 31 főt állítottak elő, közülük 16 fő magyar állampolgár. Vasárnap kora délutánig valamennyiüket szabadon engedték. A rendőri akcióban 11 ember sérült meg, közülük 5 személy magyar állampolgár. A kórházat mindannyian elhagyták.

Hibáztak a szlovák rendőrök Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere szerint, mikor szombaton, látszólag ok nélkül rátámadtak a magyar szurkolókra. A polgármester maga is kint volt a mérkőzésen, és szerinte semmi látható indoka nem volt a rendőri beavatkozásnak.

Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere a megtámadott szektorral szemközti tribünön foglalt helyet. Arról a helyről be lehetett látni a másik szektort, ahol az események történtek. A polgármester elmondása szerint semmi olyat nem észlelt, ami okot adott volna a rendőri beavatkozásra. A rendőrök néhány hete, Nagyszombaton egy hasonló mérkőzésen kiválóan megoldották a biztosítást, most azonban nagyot hibáztak szerinte. A polgármester vendége volt a mérkőzésen a Smers Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes, aki egyébként teljesen másképp látta a helyzetet, szerinte jogos volt a rendőri fellépés.

Pázmány Péter szerint abban a szektorban, ahol a rendőri akció történt, néhány száz magyarországi szurkoló foglalt helyet. Szerencse, hogy a többi magyar szektorban ülők – például a dunaszerdahelyi B-közép – nem hagyta el a lelátóját, és nem avatkozott be az eseményekbe, mert az beláthatatlan következményekkel járt volna.

Szombaton este egyébként a diktatúrák áldozatainak emléket állító szobornál és az ott lévő ’56-os emlékműnél ezer szurkoló demonstrált. Az emlékműnél gyertyákat helyeztek el.

Pázmány Péter elmondta, hogy hétfőn tárgyalnak a szerdahelyi labdarúgó klub elnökével, megpróbálják elemezni a történteket. Az eredményről állásfoglalást adnak ki.

police.hu, FH