Civil szervezetek kezdeményezésére az idén újra gyűjtést szerveztek régiónkban a csángó magyarok megsegítésére.
A Csángó Csomag 2008 elnevezésű gyűjtésbe bekapcsolódtak a komáromi református gyülekezet, a komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpont, a komáromi Krisztián virágbolt, a marcelházai református gyülekezet és alapiskola, az alistáli református iskola és gyülekezet, a gútai Nagyboldogasszony Gimnázium és a református gyülekezet, a martosi, az ímelyi, a kisújfalui, a pozbai, a besei, a baracskai, a farnadi, a nagyölvedi református gyülekezetek, a nyékvárkonyi cserkészek, az udvardi alapiskola, a palásti PPE Alapiskola és az Ógyallai Építészeti Szakközépiskola hittanosai. Szervezetek és vállalatok, melyek részt vettek a gyűjtésben: SZMCS – Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, FIRESZ – Fiatal Reformátusok Szövetsége, Pázmáneum polgári társulás, Katlan polgári társulás, Kuckó polgári társulás, Három Patak Együttes (moldvai muzsikusok), Krisztián virágbolt Komárom, Alpwork és az MPTA – Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány.
Az üsszegyűjtött csomagok nagy részének (kb.850 db) szállítását a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány biztosította 2008. december 4-7 között. Csütörtökön, december 4-én este Komáromból indult a szállítmány először Budapestre, majd onnan másnap reggel hét órakor indultak útjukra Csíkszeredába a moldvai csángóknak szánt csomagok. A megérkezést követően Csíkszeredán még bepakoltuk a MCSSZ (Magyar Cserkészszövestég) könyv adományait és tovább indultunk Gyimes irányába a már megtelt autóval.
Gyimesbükkön egy stoppoló anyukát és kisfiát jó Mikuláshoz illően – hisz elvégre december hatodika volt – elvittük egy darabon. Antal Andriska az ajándékcsomagért cserébe egy verset is elmondott nekünk. Fél egy és fél négy között Klézsében láttak vendégül bennünket. Először megtekintettük a Szeret Klézse Alapítványt, ami jelenleg átépítés alatt van. Ezt követően az alapítvány elnökénél, Duma Andrásnál lepakoltuk az oda szánt csomagokat. Az alapítványon keresztül klézsei, forrófalvai, budai, tyúkszeri magyarórákat látogató gyerekek kapják meg az otthagyott csomagokat. Megvendégelés után mentünk Lészpedre.
Lészpeden negyed öt és háromnegyed hat között Simon Ankuca fogadott minket, aki most végzős az ottani magyar iskolában. A csomagok kipakolása és a vendéglátás után megnéztük a magyar osztálytermet, amelyen látni, hogy Márton Attila tanító bácsi szívén viseli annak sorsát. A csomagokat az itt tanuló gyerekek kapják kézhez.
A csomagok harmadik és egyben utolsó állomása Pusztina volt. Itt a Szent István Egyesület elnöke, Nyisztor Tinka látott minket vendégül, miután kiürítettük az autót. A Pusztinában hagyott csomagokat az ottani magyarórára járó diákok és az egyedül maradt idősek kapják meg.
Időközben – amikor már úton voltunk – december 5-én Komáromban, a Rév Magyar Kultúra Házában még javában tartott a csomaggyűjtés egy fergeteges moldvai táncház keretében, ahol a Hárompatak moldvai zenekar, kiegészülve Hodorog András klézsei furulyással, szolgáltatta a talpalávalót. A táncokat Katona Gábor és Orsolya tanította. Az ekkor összegyűlt 50 csomagot már eljuttattuk Budapestre, ahol a MCSMSZ (Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége) által folytatott gyűjtés keretében jutnak majd el szintén a moldvai csángókhoz.
A gyűjtést így több mint 900 csomaggal zártuk. Teljes mértékben sikerült megvalósítani az elképzeléseinket, sőt azokat jócskán meg is haladták az események. Köszönöm szépen mindenkinek, aki segítette ennek a gyűjtésnek a megvalósulását cselekedettel és imával egyaránt. Az alábbi linken található néhány kép a gyűjtésről, a szállításról, és a ki-bepakolásról.
: http://galeria.cserkesznet.sk/main.php?g2_itemId=41389

A Csángó Csomag 2008 szervezői: Stevkó Katalin és Lengyel Zoltán, Komáromi TV
Beküldte: SZAKC Komárom, K.M.