Robert Fico szerint a közoktatási törvény módosítását nem tekinti senki győzelemnek vagy vereségének. A kormányfő szerint a téma nem a kormányprogram része, és a Koalíciós Tanácsban megegyeztek, hogy mindegyik párt olyan álláspontra helyezkedik, amilyet helyesnek ítél.
Ezért nem is tart a kormánypártok közti viszony megromlásától. Egyúttal kijelentette: bárki az Alkotmánybírósághoz vagy a köztársasági elnökhöz fordulhat. Ezzel utalt az SNS kezdeményezésére, amely nyílt levélben akarja felszólítani az államfőt, hogy ne írja alá az MKP által előterjesztett és a törvényhozás által elfogadott jogszabályt. Ján Slota, a nemzetiek vezére kilátásba helyezte azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A Smerrel való vitája ellenére az SNS nem akar kilépni a koalícióból. A HZDS Ján Kovarčík szerint a partnerek becsapásaként értékeli, hogy a Smer támogatásával ment át törvénymódosítás. Iveta Radičová ellenzéki államfőjelölt nyilatkozatban juttatta kifejezésre örömét, hogy széleskörű egyetértés alakult ki a földrajzi nevek használatáról.

Pátria