A Kereszténydemokrata Mozgalom szerint még soha nem loptak úgy, mint Fico alatt. Pavol Hrušovský elnök az alelnökeivel közösen tartott mai sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy a seftelés, a korrupció és a klientelizmus erős kötőanyaga a kormánykoalíciónak.

A kereszténydemokraták a sajtótájékoztatót a szokásostól eltérően tartották meg. Nemcsak a párt tagjai jelentek meg, hanem kartonpapírokon Robert Fico kormányfő, Ján Počiatek pénzügyminiszter, Viera Tomanová munkaügyi miniszter, Marian Janušek régiófejlesztési miniszter, Zdenka Kramplová exmezőgazdasági miniszter és Jaroslav Izák volt környezetvédelmi miniszter is résztvevője volt a tájékoztatónak. A kormánypolitikusok közül nem hiányzott Baki Sadiki barátja sem. Pavol Hrušovský úgy véli, a 2008-as év volt az az év, amelyben megmutatkozott, hogy Robert Fico kormányfő nem tudta teljesíteni az összes ígéretét, amelyet még ellenzéki politikusi idejében hangoztatott, mint a korrupció és klientelizmus fő ellenzője. Azt azonban elismerte, hogy a miniszterelnök jól kezdte az idei évet, amikor leváltotta Izákot és Kramplovát. Viszont – Hrušovský szerint – nem folytatta tovább a korrupció és klientelizmus ellen megkezdett harcot.

Daniel Lipšicet a mostani politizálási stílus a 90-es évekre emlékezteti. Mint mondta, itt mindenki, a médiumok, az ellenzék, a nem kormányzati szervezetek az ország ellenségei voltak, ha nem értettek egyet a kormányfővel. Július Brocka arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány az idén 18 milliárd koronányi gyanús tendert hozott össze. A miniszterelnök szerint ezek olyan hallatlan és nevetséges vádak, amelyekre szót sem érdemes fecsérelni.

Felvidék Ma, Pátria, sk