– Minden állampolgárnak az elnöke leszek, ha megválasztanak – függetlenül nemétől, fajától, nemzeti hovatartozásától – garantálni kell az egyenlő jogokat. A Szlovákiában élő magyarok a Szlovák Köztársaság polgárai, és 70 százalékuk, majdnem ugyanolyan arányban, mint a szlovák nemzetiségű polgárok, büszkén vállalja állampolgárságát a Szlovák Köztársaságban – mondta Iveta Radičová ellenzéki államfőjelölt.
A szlovák pártok véleménye és gyakorlata szerint a magyar kártya kijátszásával még mindig lehet választókat toborozni. Nem gondolja, hogy legalább egy szlovák párt pozitív kisebbségi politikával is tudna voksokat szerezni?
– De igen, ha létrejönne például a szlovák–magyar megértés pártja, vagy ha akarja, a kisebbségek kölcsönösségének pártja. Ebbe belépne?
Amennyiben a programja elfogadható lenne, bizonyosan. Viszont a nacionalisták által a szlovák–magyar kapcsolatokban terjesztett gyűlölködés káros. Hogyan elejét venni az ilyen jelenségnek?
– A nacionalizmust és újfasizmust terjesztő mozgalmakat vagy pártokat határozottan törvényen kívül kell helyezni. A nacionalizmus kialakulását elsősorban hazafiságra és polgári öntudatra való neveléssel, valamint a kisebbségek jogainak védelmezésével kell megakadályozni. A szélsőségességet, mégpedig mind a politikusok, mind az egyszerű polgárok részéről megnyilvánulót, egyértelmű elítéléssel a társadalom perifériájára kell kiszorítani.
A magyarok ön szerint is ezer évig nyomták el a szlovákokat?
– Szerintem a történelmet a történészeknek kellene elemezniük, nem a politikusoknak. A politikusok feladata, hogy a jövőbe vezessék az országot, és meggyőződésem, hogy ebben a szlovákoknak és a magyaroknak nemcsak együtt kell élniük, hanem együtt is kell munkálkodniuk. Az elmagyarosítás időszaka valóban kegyetlen volt, és a Beneš-dekrétumok igazságosságáról is komolyan lehet polemizálni. Biztos, kölcsönösen bántottuk is egymást, de a sértődöttség vagy a versengés abban, ki bántotta többet a másikat, nem járható útja a közös jövő építésének. Az 1995-ös szlovák–magyar szerződés áthidalta a múlt árnyoldalait, és a szlovák megújhodásról, valamint az arról szóló információk, hogy milyen módon bocsánatot kérni a magyar kisebbség ellen elkövetett sérelmekért, segíthetik a múlt traumáinak leküzdését.
Ön szerint is kívánatos lenne, ha végre eljutnánk a szlovák–magyar kiegyezésig? Megérik ezt a mai nemzedékek?
– Tagjai vagyunk az EU-nak, részesei a schengeni térségnek. A mi prioritásunk a szomszédos országok együttműködése, a közös érdekek érvényre juttatása a nyitott európai térségben. Egyenjogú, szuverén országok vagyunk, tehát kiegyezettek.
Nemrég Komáromban Fodor Gáborral párbeszédre szólították fel a politikusokat Szlovákia és Magyarország között. A párbeszéd elkezdődött. Elégedett az eredménnyel?
– A társadalom minden politikai és nem politikai összetevőjének, amely fontosnak tartja a kapcsolatok javítását, megvan a lehetősége azoknak a feltételeknek az alakítására, amelyek lehetővé teszik a Szlovákia és Magyarország közötti helyzet javulását. Az említett felhívás az én első lépésem volt partnereimmel, a magyar parlament képviselőivel, a következő pedig az lesz, hogy januárban Budapesten találkozom Göncz Kinga külügyminiszterrel. Persze fontosak a gyorsan megoldható problémák is, amilyen például a tankönyvek ügye volt. Minden, legalább részben megoldott probléma, például Mlinky vagy az Ipoly-hidak, azt a konkrét aktivitást jelenti, amely megszünteti a kapcsolatainkban tapasztalható feszültséget.
Ön mint miniszter és képviselő sok hasznosat tett a lakosság szociális viszonyainak javításáért. Ezek a viszonyok azonban még nem érik el az EU átlagának színvonalát. Milyen lépéseket tart szükségesnek a további javulás érdekében?
– Az utóbbi két évben a kormány olyan lépéseket tett a szociális politika területén, amelyek nem változtatták meg az államnak az előző kormányzási időszakban kialakított szociális jellegét. A kabinet a szociális politika túlsúlyban levő folytonossága keretében a juttatások bizonyos célcsoportok javára történő újraelosztását tartotta fontosnak. Konkrétan 18 és fél ezer először szülő nő kapott nagyobb juttatást gyermeke megszületésekor, és 20 ezer nyugdíjasnak kell nagyobb családi pótlékot kapnia az adókedvezmény helyett. Családpolitikája keretében a kormány folytatta az adókedvezmény valorizálását az előző kabinet által jóváhagyott szabályok szerint, de nem döntött a családi pótlék valorizálásáról. Az adókedvezménytől eltérően a pótlék valorizálásának mértékét nem törvény határozza meg, hanem az teljes egészében a kormány hatáskörében maradt. A szegénység kérdését a kormány továbbra is az anyagi támogatásra szorulók megsegítésének az előző kabinet által kidolgozott szabályok szerint kialakított rendszere alapján oldja meg. A nyugdíjak emelése továbbra is az évenkénti valorizáció alapján történik, amelynek szabályait ugyancsak az előző kormány hagyta jóvá. Ezeket egészítették ki az ún. karácsonyi nyugdíjjal, amelynek összege a havi nyugdíj magasságától függ. Nem jár, ha a nyugdíj meghaladja a 11 257 koronát. A kormány szerint a 2007-es év törvénye a munka törvénykönyve volt, amelynek egyik fő célja a „nem önkéntes” kisvállalkozók számának csökkentése lett. A kisvállalkozók számának tovább tartó növekedése azonban azt bizonyítja, hogy nem a törvénnyel volt baj, hanem volt és van is az elvonások megszabásával. Két év alatt 17 százalékkal nőtt a minimálbér, s a létminimum egyéb növelésének köszönhetően gyakorlatilag megmarad az előző kormány által bevezetett 16 százalékos arány.
Az utóbbi két évben gyakori téma volt a nyugdíjrendszer. Időnként akkora volt az előterjesztett javaslatokkal szembeni ellenállás, hogy még a parlament munkáját is megbénította. A kormány eredeti elképzelését, hogy a nyugdíjrendszer megváltoztatásához konszenzusra van szükség, annyira nem sikerült megvalósítani, hogy a közmegegyezés helyett tovább éleződtek az ellentétek. A figyelem a második pillérre összpontosul, holott alapvető változtatásra a kirovó-elosztó rendszerben van szükség.
Örülök annak, hogy a nyugdíjak és a családi pótlék valorizálásának időpontját végül sikerült áthelyezni júliusról januárra.
A nyugdíjbiztosítás jelenünk egyik legégetőbb kérdése. Hogyan kellene folytatni a megkezdet reformot?
– A jelenlegi kirovó-elosztó rendszer még sok nyugdíjas számára lesz a jövedelem egyetlen forrása, ezért ennek rendkívüli figyelmet kell szentelni. Senkinek sem használ, a nyugdíjasoknak különösen nem, ha a nyugdíjbiztosítás rendszerének hosszú távú fenntarthatóságáról és biztonságosságáról szóló viták a politikai reváns és az érzelmi döntések légkörében folynak. Az egész nyugdíjrendszert veszélyezteti, ha módosításakor rövid távú politikai célok érvényesülnek. Ugyancsak veszélyes az esetleges kockázatok és okaik ködösítése, figyelmen kívül hagyása.
Ahhoz, hogy egy nyugdíjbiztosítási elképzelés túléljen egy vagy két választási ciklust, a következőkre van szükség:
1. Mentesíteni a politikától a szakmai témákat. Egyetértést elérni a demográfiai fejlődésről és a makrogazdasági alapokról szóló prognózisokban, no és ugyanígy az első pillér hatásainak értékelésében, valamint az egyes rendszerekben elérhető nyugdíjak összehasonlításában.
2. Meghatározni a nyugdíjbiztosítás egészének vízióját. Egyesek kétségbe vonják a hárompilléres nyugdíjrendszer helyességét, de még semmilyen más modellt nem mutattak fel. A kormány programnyilatkozata elismeri ugyan a hárompilléres rendszert, de konkrét lépései kétségeket támasztanak iránta. Ha létezik valahol egy, a hárompilléres nyugdíjbiztosítási rendszertől eltérő teljes koncepció, azt nyilvános vitára kell bocsátani. Az alapvető kérdés azonban továbbra is az, milyen legyen az első pillér, és nemcsak az átmeneti időszakban, hanem végső változatában is.
3. Rendszerszerűen megoldani az alacsony nyugdíjak kérdését a nulladik pillér bevezetésével. Az első pillér meghatározásakor sok gondot okoznak az alacsony öregségi nyugdíjak problémájának megoldására irányuló kísérletek. Ezek egyfelől nem túl sikeresek, másfelől olyan elemeket próbálnak érvényesíteni az első pillérben, amelyeknek semmi közük a nyugdíjbiztosításhoz. Az alacsony nyugdíjak kérdését a nyugdíj és az állami nyugdíjpótlék kombinálásával kell megoldani, ami a feltételek teljesítése esetén garantálná a minimális nyugdíjat.
4. Nem szabad halogatni az első pillérben szükséges azonnali és népszerűtlen intézkedéseket. Az egyes biztosítási fajták reális igényei szerint kell meghatározni a biztosítási díjakat, a Szociális Biztosító bevételeinek növekedésével összhangban kell meghatározni a nyugdíjak kiszámításának modelljét, majd a nulladik pillér bevezetése után felül kel vizsgálni a nyugdíjak valorizálásának módját, és törvényben meghatározni, távlatilag milyen feltételek mellett tolódik ki a nyugdíjkorhatár az átlagos életkor meghosszabbodásával összhangban.
5. Az igazságnak megfelelően tájékoztatni a lakosságot a nyugdíjrendszer egyes pilléreinek kockázatairól. A pillérek előnyeinek felmérése speciális tudást követel, mert bonyolult számításokról és összefüggésekről van szó. Ha a takarékoskodók és biztosítottak ellentmondásos információkat kapnak, érzelmi alapon döntenek. Ugyanakkor az arról szóló döntés, hogy milyen legyen a jövedelmünk öregségünk idején, jelenünk legfontosabb döntései közé tartozik, és ehhez az állampolgárnak politikai érdekektől mentes, tárgyilagos információkra van joga. Az első és második pillér valójában sziámi ikerpár. Egyik sem értékelhető a másik nélkül, mert nem az a feladatuk, hogy versenyezzenek egymással, hanem hogy kiegészítsék egymást. A méltó nyugdíjak biztosítása érdekében ésszerűen megosztják a kockázatot a világpiac és a szlovák gazdaság között. Olyan megoldást kell keresnünk, amely a jövőben növeli a nyugdíjbiztosítási rendszer eredményességét, és nem tesz kárt sem az egyik, sem a másik pillérben.
A szlovák–magyar nézeteltérések mellett most nekünk is egyre nagyobb gondot okoz a világot próbáló pénzügyi válság. Véleménye szerint 2009-ben milyenek lesznek a következményei Szlovákiában?
– A pénzügyi válság jelei és következményei világszerte kezdenek megnyilvánulni, és 2009-ben Szlovákiát sem kerülik el. A következmények súlyát ma nehéz felbecsülni, de valószínű, hogy egyes régiókban hátrányosan befolyásolják majd a foglalkoztatást, az életszínvonalat és a reálbéreke is. A másodlagos következmények éreztetni fogják hatásukat a kultúra, az oktatásügy és a sport támogatásában, valamint azokban a szférákban, amelyek közvetlenül összefüggésben állnak a lakosság vásárlóerejével. Tehát biztosan kevesebb lesz például az új játszótér.
Valószerűtlen elképzelés az, hogy az anyák gyermekük 10-15 éves koráig fizetést kapjanak a nevelésért és a gondoskodásért?
– Most is az, és mindig is az lesz a meggyőződésem, hogy a család abszolúte kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyermek nevelésében. Az államnak a családot nem helyettesíteni, hanem segíteni kell. Főként a dolgozó szülőket, akiknek összhangba kell hozniuk a család életét a munkával. Ezért kezdeményeztem, hogy a munkáltatók támogassák a családoknak nyújtott szolgáltatásokat, valamint a szülőnek szánt juttatások olyan megemelését, hogy a gyermek egyéves koráig érje el az anya szülés előtti tiszta keresetének összegét. A közpénzekből származó családtámogatásnak két fő formája van. Az egyik a pénzbeli juttatás, s itt valóban arra kellene törekednünk, hogy a családi pótlékot rendszeresen emeljük, a másik pedig a családoknak szánt szolgáltatások fejlesztése. Mindkét vonatkozásban lehetőségünk van családbarát politikánk lényeges bővítésére.
Növekszik a hajléktalanok száma. Hogyan lehetne ezt megakadályozni?
– A hajléktalanságnak több oka van. Legtöbbször a család széthullása, a munkahely elvesztése vagy az alkoholizmus idézi elő. Ezért a megoldás is többféle. Hogy a munkából származó jövedelem elvesztése ne idézze elő egyben a fej fölötti fedél elvesztését is, támogatni kell a szociális lakások hálózatának építését, az áthidaló hitelek nyújtását, a lakással járó kiadások törlesztésének különféle formáit. Hosszú ideig tartó munkanélküliség vagy aszociális magatartás esetén az aktív életbe való visszatérés csak a szociális szolgáltatások rendszere segítségével lehetséges. Ennek jó példája a „hajléktalanmentés” Alsókubinban, Besztercebányán vagy Pozsonyban működő rendszere.
Az életszínvonal Szlovákiában az EU átlagához viszonyítva alacsony. A gazdasági növekedés gyors üteme azonban segíthet javítani. Véleménye szerint a mai kormány politikája záloga lehet az ilyen növekedésnek?
– Szlovákiában az életszínvonal már a hatvanas években kezdett elmaradni a nyugat-európai országokétól. Az utóbbi években a különbségek csökkentek. Napjaink alapvető kérdése nem az, hogy a jelenlegi kormány záloga-e vagy nem az életszínvonal további javulásának, hanem hogy képesek vagyunk-e közösen megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a szlovák gazdaság növekedését úgy, mint eddig. És napjainkban felmerül a kérdés, Magyarországon nagyon sürgetően, de már hangsúlyozottan nálunk is, hogyan tompítani a pénzügyi válság hatását, hogyan elejét venni a gazdasági növekedés számottevő csökkenésének és az esetleges recessziónak.
(A Szabad Újság interjúja, Szabó Géza)
