2008 decembere igazán jelentős sikereket hozott a komáromi Selye János Gimnázium diákjainak. Egészen pontosan egy egyéni ezüstérmet és két csapatezüstöt.

Mindezt pedig a Nyitrabányán (Handlová) megrendezett országos döntőről hozták haza a fiatal versenyzők. Édes Zsófia (1.C) és Pallag Gergely (3.C) járási, majd kerületi győztesekként, a középiskolások kategóriájában jutottak be a döntőbe, ahol Zsófia második, Gergely pedig a hatodik helyen végzett. Így összetettben az előkelő második helyet szerezték meg a gimnázium számára. Az alapiskolások kategóriájában is a csapatokat az egy iskolából érkező legjobb lány és fiú alkotta. A döntősök közé a kerület legjobb egyéni versenyzői is bejutottak. Kukel Imre, a versenyzők sakkedzője elmondta, hogy a kerületből 4 versenyző Komárom városából, egy pedig Surányból került ki. Nagy érdem tehát, hogy a Kráľ Klaudia (egyéni 5.hely) és Vörös Gellért (egyéni 9.) alkotta csapat is a dobogó második fokára állhatott a fárasztó hétvége után. Az edző megelégedéssel nyugtázta a fiatal sakkozók eredményeit és azt is elárulta, hogy már gőzerővel készülnek a májusi egyéni ifjúsági szlovák bajnoksára, mely érmesei jogot szereznek az idei európa- és világbajnokságon való részvételre. E jelentős megmérettetésekre heti egy alkalommal csoportos edzéseken ill. további külön edzéseken készülnek a tehetséges versenyzők, élvezve az iskolák és a város támogatását. Ennek köszönhető, hogy a sakk-klub létszáma 70 fő felett van, s ennek több mint 50%-a 18 év alatti. Gratulálunk és további eredményes felkészülést kívánunk!
Kovács Orsolya

Komáromi Lapok, Felvidék Ma, SZAKC Komárom