Pénzügyi válságmenedzselést léptet életbe mai ülésén a szlovák kormány. Ez azt jelenti, hogy a költségvetésben módosíthatóvá válik minden tétel. Első lépésként 332 millió euró átcsoportosítását kérte Ján Počiatek pénzügyminiszter a gazdasági növekedési ütem és a foglalkoztatottság fenntartása céljából.

A tárcavezető szerint a forrást a kiadások korlátozásával teremtik meg, a 332 millió eurót pedig kereslet-élénkítésre, illetve olyan beruházásokra fordítanák, amelyeknek munkahelyteremtő és –megtartó velejárói vannak. A konkrét intézkedésekről a kormány válságtanácsának holnapi ülését követően számolnak be. Počiatek jelezte: a takarékosság a költségvetés minden fejezetét érinti. Robert Fico kormányfő viszont arról biztosította a közvéleményt, hogy a szociális programok nem sérülnek. A konkrét lépésekről a kormány gazdasági miniszterei délután egyeztettek.

Felvidék Ma, Pátria, ngyr