Iveta Radičová, a március 21-én esedékes szlovákiai államfőválasztáson legkomolyabb kihívója lehet a jelenlegi köztársasági elnöknek, ám úgy véli, nagyon kevés időt hagytak a kampányra, így eleve hátrányból indul.

Gašparovič volt pártja, a HZD (Mozgalom a Demokráciáért) ma már csak parlamenten kívüli, aprócska párt. Azonban most ismét hallatták hangjukat. Nyilatkozatuk szerint egy komoly államfőjelöltnek ismert személyiségnek kell lennie, és nem olyannak, akit különböző pénzügyi csoportok a kampányban felfuttatnak. Gašparovič szerintük ilyen volt, és most Radičová is lemérheti képességeit.

Az ellenzéki pártok által támogatott Iveta Radičová egyébként elégedetlen az enökválasztást szabályozó törvénnyel, sőt, annak még alkotmányellenes részei is vannak, mint például a jelöltek mozgásterének korlátozása a kampány alatt. Az államfőválasztás után módosító javaslatot terjeszt be azzal kapcsolatban.

– Felvidék Ma –