Február 2-tól a Pátria Rádió magyar adása és a többi kisebbség nyelvén készülő műsorok szerkesztősége ultrarövidhullámon kezdi sugározni műsorait. A magyar nemzetiségűek számára jobb minőségben és sokkal több műsoridőben, viszont nem biztos, hogy minden dél-szlovákiai településen fogható lesz az adás.

A Pátria számára meghatározott frekvenciák ugyanis nem minden régiót fednek le. Pozsonyban egyáltalán nem lesz hallható, ám a fővároshoz közeli településeken, a Szenci, a Galántai és a Dunaszerdahelyi járás nagy részében szintén gondok merülhetnek fel a magyar adás hallgatásával kapcsolatban.
A Pátria Rádió vezetője, Both Enikő szerint két megoldás lehetséges a probléma megoldására. Az egyik, hogy a közszolgálati rádió minden alkalommal új frekvenciákért pályázik majd. A másik viszont az újonnan koordinált frekvenciák bemérése lehet, ami a nyugati határterületeken nem nagyon valószínű. Ugyanakkor tény az is, hogy gyakorlatilag nincsenek szabad frekvenciák Pozsony környékén.

A negatívumok mellett viszont pozitívum a műsoridő bővülése. Február másodikától a Pátria Rádió már reggel hat órától köszönti a hallgatóit. A reggeli háromórás műsor tartalma hasonlóan áll össze, mint a délutáni Hangadó. A legnagyobb változásra azoban a hétvégi műsoroknál lehet számítani. Szombaton és vasárnap már nem három óráig lesz hallható a Pátria, hanem egészen este hat óráig, mint ahogyan az gyakorlat volt pár évvel korábban. A szombat délelőtti Hétről hétre című műsor többórás lesz, délután pedig egy fiataloknak szánt kétórás műsorral jelentkeznek. Vasárnap pedig a családi műsor ideje bővül, viszont korábban is volt már erre példa. Hosszabb műsoridőt szánnak az irodalmi és a romamagazinra. Sőt, ismét visszatér a női műsor is a Pátriára.
Az, hogy az adásidő-bővítéssel a szerkesztőség száma is növekszik-e, még kérdéses. A programigazgató, Ľuboš Machaj korábban csak annyit árult el ezzel kapcsolatban, hogy bővül a honoráriumra szánt keret. Both Enikő szerint a műsorkészítők stábja olyanokkal is bővül, akik eddig műsorvezetőként még nem szerepeltek a Pátria Rádióban.

Felvidék Ma