Nagyszabású ünnepséget tartottak a komáromi Selye János Egyetem ötéves létezésének alkalmából, melyen Sólyom László magyar, illetve Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök is részt vettek. Sólyom László köztársasági elnök meggyőződését fejezte ki, hogy szükség van otthon képzett értelmiségre a kisebbségben élőknek is, mert csak így tudják megtartani nyelvüket és lépést tartani a gazdasági fejlődéssel. Ebben a tekintetben “A Dél-Szlovákiában őshonos magyarság szakembereinek sok éves lemaradást kell behozni” – mondta a magyar államfő.

Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök szerint az egyetem létrejötte jó példa arra, hogyan épülhetnek hidak az ezer éve egymás mellett élő népek között. Gašparovič bízik abban, hogy az egyetem erősíti a szlovákiai magyarságnak Szlovákiához, mit hazájához fűződő viszonyát.


Ivan Gašparovič, Albert Sándor és Sólyom László (a kép nagyítható – Milan Drozd felvételei)

Albert Sándor leköszönő rektor visszatekintett a kezdeti időszakra. Mint mondta, néhány évvel ezelőtt még a szlovákiai magyar pedagógustársadalom több tagja is kételyekkel fogadta a Selye Egyetem megalakulásával kapcsolatos híreket. Ma az egyetem infrastruktúrája már adott, a tanári gárdán még csiszolni kell. Ennek ellenére az egyetemnek már olyan eredményei vannak, melyekre büszkén lehet tekinteni.

Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes is köszöntötte az egyetemet. Emlékeztetett arra, hogy az egyetem a közelmúltban 150 milliós támogatást nyert az európai alapokból. Beszéde végén magyarul kívánt további sikert a Selye János Egyetemnek.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a Selye Egyetemnek fontos szerepe lehet annak a célnak a megvalósulásában, hogy a felvidéki magyarok otthon, szülőföldjükön boldoguljanak.

Albert Sándor emlékérmeket osztott a díszvendégeknek, valamint azon MKP-s képviselőknek, minisztereknek, akik 2003-ban elérték, hogy a szlovák parlament megszavazza a Selye János Egyetem megalakulását biztosító törvényt. Nevüket immár – az ünnepségen Csáky Pál MKP-elnök és Szigeti János MKP oktatási alelnök által leleplezett – emléktábla is őrzi.


Csáky Pál és Szigeti László leplezték le az emléktáblát (a kép nagyítható – fotó: Milan Drozd)

* * *
Kiss Márta felvételei:

{mosimage}
A névadó Selye János szobra

{mosimage}
Sokat tettek az egyetemért: Pásztor István, Komárom korábbi polgármestere és Szigeti László, aki az egyetem alakulásakor szlovák oktatási államtitkár volt

{mosimage}
Váradi Lajos, a magyar nagykövetség diplomatája is emlékplakettet kapott
{mosimage}
Albert Sándor , Sólyom László, Ivan Gašparovič

{mosimage}

{mosimage}

{mosimage}
Dušan Čaplovič

{mosimage}
Albert Sándor

{mosimage}
Ivan Gašparovič

{mosimage}
Sólyom László

A Selye János Egyetemet 2004. január 17-én avatták. Az egyetemnek 2700 hallgatója van, ebből 1500 nappali tagozatos. Az egyetemre jelentkezők 29 különböző oktatási forma közül válogathatnak, és folyamatosan újabb programok akkreditációjára kerül sor, jelenleg éppen a tanárképző kar biológiai és környezettani programjának elfogadtatása folyik.
Albert Sándor szerint utódjának legfontosabb teendője az lesz, hogy megakadályozza az egyetem főiskolává való lefokozását.

– Felvidék Ma-