A Tévétanács ma ismét nem hagyta jóvá a közszolgálati televízió 2009-es évi költségvetését, holott azt Štefan Nižňanský vezérigazgató már átdolgozott formában nyújtott be jóváhagyásra. A televízió kénytelen addig provizóriummal működni, amíg rá nem bólint valamelyik költségvetési javaslatra. A tévétanács legutóbb azt kérte Nižňanskytól, hogy egy nullszaldós költségvetést dolgozzon ki.

Bohumír Bobocký, a tévétanács tagja Nižňanský költségvetéséről úgy nyilatkozott, hogy az célirányos. „Tudatosan úgy készítették elő, hogy azt ne tudjuk elfogadni“ – fejtette ki véleményét a vita során. Úgy véli, hogy ha a Szlovák Televízió az első negyedévben jóváhagyott költségvetés nélkül sugározza műsorait, akkor a tanácsnak nem lesz mit leellenőriznie.

„Ha a közszolgálati televíziónak nincs jóváhagyva a költségvetése, akkor nem tudunk véleményt mondani arról, hogy gazdaságosan működik-e vagy sem“ – figyelmeztetett Bobocký.

Martin Kákoš, a tanács elnöke pedig úgy véli, hogy a jóváhagyásra benyújtott költségvetés az érzéki zsarolás határát súrolja. Kákoš azt is kifogásolta, hogy a tévé menezsmentje részéről hiányzik a konstruktív hozzáállás.
A most benyújtott költségvetést az STV Felügyelő tanácsa sem támogatta.

Nižňanský ígéretet tett a Tévétanácsnak, hogy racionalizálja és csökkenti a költségeket.

Felvidék Ma, ta3, sk