A szlovák oktatási miniszternek is be kell tartania a törvényeket – mondta Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter kedden Budapesten, arra reagálva, hogy kollégája alkotmánybírósághoz fordulna a másodszor is elfogadott szlovák tankönyvtörvény miatt.

Szlovákia jogállam, a parlament hozott egy törvényt, és ezt mindenkinek, még a miniszternek is be kell tartania – hangsúlyozta Miroslav Lajčák a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően. A szlovák külügyminiszter kijelentésével Göncz Kinga teljes mértékben egyetértett.
Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter és pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) múlt héten bejelentette: alkotmánybíróságon támadja meg a magyar földrajzi nevek használatáról szóló törvényt.

Együtt kell lépni

Göncz Kinga a keddi megbeszélések után hangsúlyozta: tárgyalásaikon beszéltek azokról a kérdésekről, amelyekben Magyarországnak és Szlovákiának együtt kell lépnie az uniós színtéren. Ezek közé tartozik az energiahálózatok összekötése, amelyre az európai gazdaságélénkítési tervből kaphat támogatást a két ország. Közösek a két ország érdekei a Nyugat-Balkán integrációjában és a keleti szomszédságpolitikában is – fűzte hozzá.

Egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok kereteit a magyar-szlovák alapszerződés jelenti, amely kimondja egyebek mellett azt is, hogy a kisebbségek kérdése nem kizárólag belpolitikai kérdés – mondta Göncz Kinga.

Többször és nyomatékosan

A dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban a külügyminiszter kiemelte: Magyarország többször és nyomatékosan kérte a vizsgálati anyagokat, miután ez nem történt meg, az Európa Tanácshoz fordult az ország. Ennél többet a jelenlegi helyzetben nem tud tenni Magyarország.

Miroslav Lajčák szerint a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban nemcsak a következményeket, hanem az okokat is meg kell vizsgálni. Ha valaki szurkolóként meglátogat egy focimeccset, akkor nem kellene olyan jelképeket magával hoznia, amelyek sértik a másik állam polgárainak érzéseit.

A miniszter úgy vélte: jók a magyar-szlovák kapcsolatok, intenzív a kormányok és a parlamentek közötti együttműködés, rendszeresen találkoznak az államfők is. Persze vannak olyan kérdések, amelyekben eltérnek az álláspontok, de ezekről hideg fejjel és higgadtan kell beszélni. “Nem szeretném, ha a magyar-szlovák kapcsolatokat bulváralapokra helyeznénk” – tette hozzá.

A két külügyminiszter március 24-én, Pozsonyban tárgyal újra egymással, és ezen a napon adják át a Ján Kubiš és Göncz Kinga által alapított Jószomszédság és megértés elnevezésű díjat. A díjra Szlovákiából és Magyarországról is lehetett jelölni olyan személyeket vagy szervezeteket, akik vagy amelyek hozzájárultak a két ország és a két nép közti kapcsolatok javulásához. A díjat közösen kapja egy szlovák és egy magyar állampolgár. A díjhoz kétezer eurós pénzjutalom is jár.

FigyelőNet, Felvidék Ma