A kormánynak a mostani súlyos válsághelyzetben foglalkoznia kell a Szociális Biztosító hiányával – véli Robert Fico. A kormányfő szerint a helyzetet az okozza, hogy a járulékok jelentős része a második nyugdíjpillérbe kerül.

Robert Fico leszögezte, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem tehetnek úgy, mintha a válság nem érintené őket. A kormányfő szerint tarthatatlan az az állapot, hogy nyugdíjkezelő társaságok a nyereségüket gyarapítják, menedzserek magas jutalmakat kapnak, közben az állam pedig 26 milliárd korona értékű hiányt kénytelen fedezni. Ján Počiatek pénzügyminiszter is úgy véli, hogy a mostani nyugdíjrendszer hosszú távon nem tartható fenn, ezért rövidesen tárgyalni kell róla.

Felvidék Ma, Pátria,