Hogyan működjön tovább a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF)? E kérdés is napirendre került a szlovák és magyar parlament európai ügyekért felelős bizottságainak együttes, pozsonyi találkozóján. Egyezségre nem jutottak, a megoldást a parlamenti házelnökök márciusi találkozójától várják. A KMKF-vel kapcsolatban azonban nemcsak a szlovák és magyar politikusok véleménye különbözik, hanem magyar viszonylatban sincs egységes álláspont.

A KMKF sorsa, jövője szóba került már a hétfői szlovák-magyar külügyminiszeri csúcsot követően is, Göncz Kinga a sajtótájékoztatón többek között a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fórumával (KMKF) kapcsolatos parlamenti határozat esetleges felülvizsgálatáról beszélt.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) e heti közleményében azt kérte a magyar Országgyűléstől, ha változtat a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) tevékenységével kapcsolatos bármelyik határozatán, akkor az esetleges változtatást előzetesen vitassák meg a határon túli magyar szervezetek képviselőivel.

Berényi József, az MKP elnökhelyettes véleménye szerint, ha a KMKF-ről szóló magyar országgyűlési határozatba bekerülne, hogy egy tanácskozó fórumról van szó – nemzetközi hivatkozásalap nélkül, akkor valószínűleg az a szlovákok számára is elfogadható lehetne. Berényi József ezt a véleményét a TA3 hírtelevíziónak is elmondta.

Mint ismeretes, a szlovák parlament november 4-én határozatban ítélte el, hogy az MKP képviselői részt vesznek egy másik parlament égisze alatt létrehozott testületben.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerint a KMKF úgy jó, ahogy van. Ezt ki is jelentette Markó Béla pártelnök Szili Katalinnal való találkozása után tartott tegnapi sajtótájékoztatóján.

Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke leszögezte, a KMKF működésének megváltoztatása nincs napirenden. Ahogy nem volt napirenden a magyar-szlovák külügyminiszteri tárgyaláson sem, a külügyminiszter az azt követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki véleményét, amely a külügyminiszter magánvéleménye, hiszen e témában előzetesen nem történt egyeztetés sem a parlamenti pártok, sem pedig a Külügyminisztérium és a parlament között.

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint a KMKF működése sikertörténet, semmi ok nincs arra, hogy felülvizsgálják az Országgyűlés egy évvel ezelőtt elfogadott határozatát.

– Felvidék Ma, összefoglaló –