A Magyar Koalíció Pártja sajtótájékoztatója után Marek Maďarič kulturális miniszter is megszólalt. Szerinte már két éve tart a Pátria rádió sugárzása körüli vita, de rámutatott arra a pozitívumra, hogy bővült a nemzetiségi műsor sugárzási ideje. A Magyar Koalíció Pártja kérésének a margójára, hogy a tárca tegyen még többet ebben az ügyben, megjegyezte, hogy semmilyen beleszólási joguk sincs a közszolgálati rádió működésébe. „A Szlovák Rádió köteles bebiztosítani a sugárzást és a minőségi vételt a Pátria Rádió számára, de az államnak nincs lehetősége beleszólni a rádió vezetőségének a döntésébe” – nyilatkozta Maďarič.

A tárcavezető azonban a problémát nem látja olyan mértékűnek, ahogyan arról az MKP vélekedik. „Mindannyian próbára vagyunk téve a gazdasági válság miatt. Csak az MKP, mint valamilyen végtelen történettel, rukkol elő a kisebbségi üggyel. Legutóbb a magyar tankönyvekben szereplő földrajzi nevek voltak terítéken, most pedig a nemzetiségi sugárzás, holnap meg majd valami mást találnak ki” – mondta a tárcavezető azzal a kéréssel fordulva a Csáky vezette párthoz, hogy próbáljanak most már valami mással foglalkozni és „a tárgyilagos és átmeneti problémákból ne kreáljanak politikai és nemzetiségi ügyet”.
A tárcavezető elmondása szerint, a Szlovák Rádió a napokban hozza működésbe saját középhullámú sugárzását, amivel megoldódik a most még létező probléma, a Pátria rádiót Pozsonyban és környékén pedig ismét tudják hallgatni a magyar nemzetiségűek.

Felvidék Ma, sk