Dobroslav Trnka főügyész szerint, a munkatörvénykönyv részidős foglalkoztatásról szóló passzusa diszkriminatív, ezért ma beadványt nyújtott át az Alkotmánybíróságon. Kifogásolja, hogy a törvénytár részidőben foglalkoztatottak jogállásával foglalkozó része hátrányosan megkülönbözteti az alkalmazottakat a teljes munkaidőben foglalkoztatottakkal szemben. “A törvény lehetővé teszi a részfoglalkoztatottak azonnali, indok nélküli elbocsátását határidő és végkielégítés nélkül” – nyilatkozta a ČTK hírügynökségnek az Alkotmánybíróság szóvivője, Jozef Skybjak.
A beadvány szerint, amely megtalálható az Alkotmánybíróság internetes honlapján, a részidős munkavállalók hátrányt szenvednek a teljes időben alkalmazottakkal szemben. A különböző fajta törvényi védelem ellentétes az alkotmánnyal és az Európai Egyezmény ajánlásaival.
Az Európai Unió, a főügyész szerint, már elfogadott egy irányelvet, amely ebben a helyzetben megtiltja a két foglalkoztatási mód közti törvényi megkülönböztetést. Ez az irányelv vonatkozik a 15 óránál kevesebb időre alkalmazottak jogállására is.
Az egyes tagországok törvényei nem lehetnek ellentétesek az Európai Unió irányelveivel. Az európai irányelv rendelkezéseit 2000-ig kellett a tagországok jogrendjébe foglalni.
Az Alkotmánybíróság jelenleg csak a beadvány formai részével foglalkozik, mondta a szóvivő. Most arról kell döntenie, hogy a beadvány teljesíti-e a tárgyalás megkezdéséhez szükséges törvényességi feltételeket.

(ČTK, Felvidék Ma, -ddg-)