A Cserkész című havilap márciusi számában a februárban elhunyt Marczell Béla emlékére található írás a lap főszerkesztőjének tollából. Most olvasóinknak is elolvashatják a nekrológot portálunkon.
Végső búcsút vettünk Marczell Béla bácsitól
Szomorú hírre lettem figyelmes az egyik lapban. Az elhalálozási részben egy ismerős névre bukkantam. Marczell Béla neve volt Kisudvarnokról. Életének 85. évében február 10-én befejezte földi pályafutását és visszaadta Lelkét Teremtőjének. Mindenki Béla bácsija elköltözött közülünk egy másik hazába, amelyet biztosan kiérdemelt életpéldájával és vallásos lelkületével.
Fiatalon, cserkészként ismertem meg Marczell tanár urat, vagy ahogyan mindenki hívta, Béla bácsit. A templomban ministráltam, majd bekapcsolódtam a cserkészmozgalomba és ott újra ismerős arcra bukkantam.
Nem csak írásaival találkoztam a Cserkész havilapban, hanem az egyes összejöveteleken érdekes előadásait is meghallgathattam. Csak bámultunk mikor Tündér Ilonáról és az Aranykertről beszélt. Izgatottan figyeltük a csallóközi ember vonásait, mert ízig-vérig ismerte övéit és soha nem tagadta meg magyarságát sem. Számos alkalommal hallgathattam előadásait és beszélgethettem vele. Mindig a maga kedves mosolyával és tudományos ismeretei alapján érdekessé tette a beszélgetéseket. Öröm volt hallgatni és jegyzetelni. Hogyan is volt régen? Emlékezett és mesélt. A csallóközi emberről, a hitről, a magyarságról.
Később is igyekeztem tartani a kapcsolatot, nagy nehezen még tavaly az Éjszaka a Vermes-villába című rendezvényünkre még el tudtam csábítani. Nagyon nehéz volt, mert már nem akart előadásokat tartani, de mégis csak sikerült. Hiszen ki tudná jobban elmesélni az Aranykert történetét, mint Béla bácsi? Betegségeitől megtörve, de magát mindig felkészülten adva kápráztatta el a hallgatóságot.
Számos könyv szerzője és munkássága örökre meghatározó a jövő nemzedékének. Néprajzi munkássága magasan kiemelkedő nem csak a Csallóközben, hanem a szlovákiai magyarság és az összmagyarság körében is. Csak lapozzunk bele könyveibe, amelyek a néphagyományokról szólnak. Aki tanulmányozni szeretné a csallóközi tájat, az egyértelműen ezekhez a könyvekhez nyúl.
Élete nem volt egyszerű. Gyakran mesélte, hogy a világháború alatt és után hogyan tudott eljutni Komáromba, majd Budapestre. Szomorúan, de mégis hitelesen mesélt a világégés éveiről.
Jó magam, mindig Dunaszerdahelyről faggattam és a cserkészekről. Régi fényképeket mutogatott és mesélt az akkori emberekről és a városról. Öröm volt jegyzetelni, mindig a szép íróasztalához ültetett és mesélt. Bevallom sokszor elmerültem az élményei kapcsán és nem írtam le semmit, mert öröm volt hallani, ahogyan Béla bácsi visszaemlékezett a régmúlt időkre.
Tudományos munkássága egyik meghatározó része, hogy a Csallóközi Múzeum igazgatójaként a patinás Kondé-kastélyt megtöltötte a múltunkat kutató és bemutató tárgyak, iratok sokaságával. Néprajzosként járta a falvakat és gyűjtötte az öregek elbeszéléseit, mindent ami népi kultúránkhoz tartozik.
Idő kora ellenére, amikor már csak bottal közlekedett, még akkor is bejárt Dunaszerdahelyre és nem mulasztotta el, hogy betérjen a templomba imádkozni. Hívő volt, aki életpéldájával is bizonyította Krisztushoz való elkötelezettségét.
Mindenki Béla bácsiját tisztelet övezte körül és ez a tisztelet örökre megmarad a szívünkben, ahogyan kedves mosolya és munkássága is. Hiányozni fog mindannyiunknak az Aranykert íródeákja, akinek neve hallatán ezek után megrezzenünk majd úgy, mint ahogyan a tündérek aranyfürtjei megrezzenek a hűs dunai szélben. Nyugodj békében, Béla bácsi!
Karaffa Attila
Felvidék Ma
