Ötszáz ingatlant árulnak már Rajkán és környékén a szlovák beköltözőknek. Most a Pozsony felől érkezők számára árkedvezményre is van lehetőség, ráadásul az euró erősödése a forinthoz képest is nekik kedvez. Rajkára az elmúlt 5 évben több mint 800 szlovák állampolgár költözött be, és ez a szám rövidesen meghaladja majd az ezret, mivel két nagy társasházat is építenek a faluban, ahová 120 családot várnak. Ezzel a háromezres lélekszámú település egyharmada szlovák lesz. Az ingatlanárak Mosonmagyaróváron és a környező falvakban még alacsonyabbak, így nagy valószínűséggel ott is egyre több szlovák állampolgár vásárol majd házat.

„A pozsonyi árakhoz képest jó 20 százalékkal olcsóbbak a rajkaiak. A Rajkától beljebb eső ingatlanok még 10, esetenként 20 százalékkal olcsóbbak Rajkánál. Tehát Mosonmagyaróváron például egy ugyanolyan lakás – amit Rajkán 280-300 ezer forintért adnak négyzetméterenként -, Mosonmagyaróváron 250-240 ezer forint” – tájékoztatta a hírTV-t Ruszó Miklós ingatlanközvetítő.

hírTV