A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, a Kereskedelmi Bankok és a Szakszervezetek Országos Szövetsége után a Munkaadói szervezetekkel is memorandumot írt alá a kormány, amelyben pontosan rögzítik az együttműködést a válságkezelésére.
Az aláírt dokumentum legfontosabb kitétele, hogy a vállalatok összefogva a kormánnyal mindent megtesznek annak érdekében, hogy a foglalkoztatás jelenlegi szintjét megtartsák, sőt, megpróbálnak új munkahelyeket kialakítani. A dokumentumot Robert Fico látta el kézjegyével, valamint Marián Jusko, a Munkaadók Országos Uniója, a Munkaadói Szervezetek Szövetsége nevében pedig Tomás Malatinský. De a memorandumhoz csatlakozott a Klub 500 is, amely ugyan nem tagja a háromoldalú érdekegyeztetésnek, tehát a gazdasági és szociális tanácsnak, de nagy vállalatokat – 500-nál több alkalmazottat foglalkoztató cégeket tömörít.

A kormány arra is elkötelezte magát, hogy a közeljövőben nem javasol olyan törvénymódosításokat, amelyek nehezítenék a vállalkozások működését, a munkaadók viszont azt vállalták, hogy nem tesznek semmi olyat, ami az alkalmazottak helyzetét ronthatná. Tomás Malatinský szerint elsősorban a szakemberek megtartását tartják kulcsfontosságúnak, a szakemberhiány ugyanis a jövőre nézve – ha újból lendületet kapna a gazdaság – katasztrofális következményekkel járna.
Az év elejétől egyébként Szlovákiában nőtt a munkanélküliség, jelenleg az aktív lakosok több mint 9 százalékának nincs munkája. Az elmúlt hetekben ugyanis épp a világválság miatt több cég a tömeges elbocsátás mellett döntött. Az aláiít kötelezettségvállalás az év végéig lesz érvényben, ha azonban a helyzet nem javul, akkor érvényességét a jövő évre vonatkozóan is meghosszabbítják.

Felvidék Ma, Pátria, mj