Nem volt határozatképes a ma délelőttre meghirdetett rendkívüli parlamenti ülés. Pavol Paška házelnök ezért keddre napolta el annak összehívását. Az ellenzék azonban más megoldáshoz folyamodott.

 

Tizenegy órakor kellett volna elkezdődnie a parlament rendkívüli ülésének, amelynek összehívását a három ellenzéki párt – a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt, a Magyar Koalíció Pártja és a Kereszténydemokrata Mozgalom – szorgalmazott. A gazdasági válság megoldására irányuló javaslataikat szerették volna vitára bocsátani, eddig ugyanis nem kaptak erre lehetőséget a kormánypártoktól. Azonban második próbálkozásra sem volt határozatképes a törvényhozás, mert obstrukcióhoz folyamodott a koalíciós többség. Így a házelnök nem tudta megnyitni a 34. rendkívüli ülést, mert annak megtartására a szükséges 76 képviselőből csak 52 prezentálta magát. Pavol Paška házelnök így a rendkívüli ülést március 10-re, keddre napolta el, amikorra amúgy is összehívta volna a parlament következő ülését. Hiába egyezett meg tehát az ellenzék, s hiába hiányolták a válságnak szentelt rendkívüli ülést, egyelőre nem jártak sikerrel.
A parlament alelnöke, Milan Hort, az SDKÚ-DS képviselője a rendkívüli ülés elmaradását követően jelentette be, hogy az ellenzék ennek ellenére is tanácskozni fog a válságellenes javaslatairól a parlament mozitermében. Többek között azokat is megvitatják, amelyekkel a Magyar Koalíció Pártja rukkolt elő.
Az ellenzék ebben a választási időszakban eddig azért hívatott össze rendkívüli parlamenti ülést, mert a kormány valamelyik miniszterét szerette volna meneszteni. Most viszont a társadalom aktuális helyzetével szerettek volna foglalkozni.

Felvidék Ma, sk