Az unió országainak gazdasága kedvezőbb helyzetbe került, mint volt három hónapja – állítja Joaquín Almunia, a gazdaságért és pénzügyekért felelős európai biztos. Egy olasz gazdasági lapnak nyilatkozva elmondta, hogy kedvező változás tapasztalható az elmúlt negyedévhez viszonyítva.
„Több nagy bank kötelező éves értékelő-jelentésében sokkal jobb pénzügyi helyzetről ad valós képet, mint azt feltételeztük, vagyis a pénzpiac jobban működik, mint gondoltuk, és az állami megrendelések növekedése meghozta a gyümölcsét” – mondta Almunia.

A Barclays brit bank hétfőn fúzióra lépett az amerikai riválisával, a Citigroup, Bank of America és a JPMorgan Chase bankkal. A felsorolt bankok közös évértékelő nyilatkozatukban hasonló kedvező eredményeket tettek közre, amelyek saját prognózisukat is meghaladták. Arról is beszámoltak, hogy a 2009-es év első két hónapja kedvezőbb, mint az elvárások. Almunia még azt is elmondta, hogy az egyes államok intézkedései növelik országuk költségvetési hiányait. Ennek az lesz a következménye, hogy „szűkül a kormányok manőverezési lehetősége, és elfogy ott is, ahol a gazdasági eredmények jók voltak.” (Itt a „tátrai tigrisre” is gondolt.)

A bankokkal kapcsolatban kiemelte, hogy Angliában és Írországban az állami intézkedések nagyon jól hatottak, viszont Spanyolországban kevésbé voltak hatékonyak. Olaszországban, szerencsére, a bankoknak nem volt szükségük tőke-injekciókra. Itt egészségesebbek voltak a pénzintézetek.

Almunia megjegyezte, hogy a derűlátóbb pénzügyi helyzet ellenére, tovább folytatódik a visszaesés Európában, főleg a gazdaság húzó ágazataiban, mint az ipari termelés, az építészet, és a különböző szolgáltatások – adta ki közleményében a Reuters hírügynökség.

Felvidék Ma, Reuters, ddg