A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) megtámadta Iveta Radičová ellenzéki szlovák államfőjelöltet, hogy kampányát a határon túlról a magyar elektronikus média is támogatja, közli a HVG.

“Nem tarjuk normálisnak, hogy Radičová asszony helyett a szomszédos ország elektronikus médiája csinálja a kampányt” – jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Pozsonyban Anna Belousovová, az SNS első alelnöke. Szerinte elfogadhatatlan, hogy Radičová kampányát a magyar média támogatja.

Iveta Radičová a bírálatot visszautasította, s kijelentette: kampánya iránt nemcsak magyar, de más országok médiája is érdeklődik. “A Cseh Köztársaságból is érdeklődnek, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Ausztriából is voltak itt újságírók. Számos médium ír rólam, s én ennek az érdeklődésnek természetesen örülök” – fejtette ki Radicová. Megjegyezte: a külföldi sajtó természetesen érdeklődik a szlovákiai elnökválasztás második fordulója iránt, s az iránt, hogy esetleg egy nő lehet Szlovákia új elnöke.

“Radičová asszony nem lehet a Szlovák Köztársaság elnöke, ha ellenezte az önálló állam megalakítását” – hangsúlyozta az SNS első elnökhelyettese. Szerinte ebben a kérdésben Radičová hazudik a szlovák közvéleménynek. “Radičová azok közé tartozott, akik veszélyesnek minősítették az önálló szlovák állam megalakulását, ezért jelölését egy olyan állam elnöki tisztségébe, amelyet ő nem akart, erkölcstelennek tartom” – szögezte le Belousovová.

Az ellenzéki államfőjelölt szerint egészen az 1992-es csehszlovákiai parlamenti választásig a szlovákiai pártok – kivéve az SNS-t – mind azt keresték, hogyan lehetne fenntartani a közös cseh-szlovák államot, Csehszlovákiát. Az akkori választási kampányban a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, tehát Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič is, még a közös állam fenntartása mellett szálltak síkra. Radičová azt állítja: ő akkoriban azt követelte, hogy Csehszlovákia esetleges felosztásáról népszavazás döntsön. “Álláspontom ebben a kérdésben tehát következetes” – jegyezte meg, idézi az elnökjelölt szavait a HVG.

Felvidék Ma, HVG