A XX. Komáromi Imanapon jelen lesz a Mária Rádió is, amelynek adása a Felvidéken is fogható. A szentmise közvetítését már nem tudja beiktatni műsorába, de Dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió Magyarország világi elnöke a szentmise előtt néhány percben bemutatja a Rádiót a jelenlevő zarándokoknak.
A Mária Rádió pesti önkéntesei sátrat fognak állítani a templommal szemben, ahol szórólapok és egyéb promóciós anyagok állnak majd az érdeklődők rendelkezésére információt adva a Rádióról. A Mária Rádió mobilstúdióval érkezik. Élő bejelentkezést terveznek a helyszínről, vagyis a szerkesztők riportokat fognak készíteni a szervezőkkel, résztvevőkkel, és ezeket elő adásban fogja sugározni a Mária Rádió.

Lépes Lóránt szentpéteri lelkiatya, a Mária Rádió felvidéki koordinátora szerkesztőségünknek elmondta: „A rendezvény nagyszerű alkalom volna, hogy az önkéntesek ott a helyszínen belekóstoljanak a munkába, ezért kérem, hogy hívjunk minél több érdeklődőt önkéntes munkára. Itt a szórólap-osztogatástól kezdve a címlista gyűjtéséig sok-sok feladat lesz. Hozzunk magunkkal íróeszközt! A meglévő felvidéki címlistánk megtöbbszörözhető lesz, ha erre elég embert tudunk „hadrendbe“ állítani. Kérem, hogy megérkezésükkor jelentkezzenek a MR sátoránál. Ott megmondják, miben kellene segíteni. Főleg az ünnepség befejezése után hárul az önkéntesekre nagy feladat, amikor a tömeg kivonul a templomból. A Komáromi Imanap jelenthetné az itteni önkéntesek munkájának hivatalos kezdetét”.

A jubileumi Imanapot a Komáromi Római Katolikus Plébánia, a Jópásztor Alapítvány és a Pázmaneum Társulás szervezi május 3-án.

A program a következő:
14:30 Keresztút Lénár atya gondolatai alapján

15:30 Megemlékezés Lénár Károly atyáról és a kommunizmusban üldözött felvidéki magyar papokról

16:00 Ünnepi főpapi szentmise. Bemutatja Mons. Orosch János nagyszombati segédpüspök

Felvidék Ma, atos