A szlovák kormány a gazdasági válságból kivezető út keresése közben, a Gyurcsány-kormány költségvetésének beláthatatlan, ködös ösvényére tévedt,- állítják a hazai gazdasági elemzők. Ennek bizonyítéka a szociális ígérgetések, amelyet az államháztartás deficitjének növelésével kíván a Fico-kormány megoldani.

Kerek tíz éve annak, hogy az első Dzurinda-kormány kénytelen volt kemény megszorító intézkedések halmazát meghozni, hogy az előző, Mečiar-kormány pazarló gazdaságpolitikáját a lehetőségek talajára szorítsa vissza. Mert az ország addig, mindnyájunkat évekig nyomorító kölcsönökből, a valós lehetőségein felül élt és költekezett. Dzurindához hasonló intézkedések megtételére készül a magyarországi Bajnai-kormány. Egy olyan helyzetben, amikor az egész világot gazdasági gondok sújtják. Ez az intézkedések során még inkább megköti a kezét. Ahelyett, hogy segítene a munka nélkül maradt, bajbajutott embereken, csökkentenie kell a szociális segélyeket, emelni az adókulcsokat, csökkenteni az állami szférában dolgozók munkabérét, stb. Mert e nélkül összeomolhat a költségvetés és az állam csődbe jut!

Ritkán esik meg, hogy a politika térfél két ellentétes oldalán álló volt szlovák pénzügyminiszter valamiben egyetért. Sergej Kozlík és Ivan Mikloša egymástól függetlenül nyilatkozták a napokban, hogy sürgősen felül kell értékelni a szlovák kormány tavaly jóváhagyott 2009-es évi költségvetését, és meg kell hozni a szükséges kiigazításokat. Ján Počiatek ezzel még júniusig várni akar. Közben az ipari termelés eleddig nem látott mélységekbe zuhan. Több hazai gazdaságelemző osztja azt a véleményét, hogy a kivárásnak súlyos következményei lesznek. Egyben összefüggést lát a szlovák kormány populista szónoklatai és semmittevésben illetve az első Gyurcsány-kormány négyéves retorikájában és helybenntopogásában. „Az olyan gazdaságpolitika, amely a népszerűség fenntartása érdekében óvakodik az elkerülhetetlen népszerűtlen intézkedések megtételétől vezetett Magyarországon az állami csőd széléhez.” – Nyilatkozta az Ineko gazdasági kutatóintézet elemzője, Peter Goliaš. Majd összehasonlítja a Gyurcsány-kormány populista intézkedéseinek sorát a Fico-kormány hasonló intézkedéseivel a szociális szférában. Meglepő hasonlóságot lehet felfedezni. Jelenleg, mindazokat a kiváltságokat, amit Gyurcsány osztogatott, például a 13. nyugdíj, a 13. fizetés az állami szektorban, a Bajnai-kormány kénytelen törölni. A Fico-kormány, ennek ellenére ezeket most készül bevezetni. Ugyanez a hasonlóság fedezhető fel az állami vállalatok pénzügyi támogatásában is, például a magyarországi MÁV, illetve a Cargo, szlovák államvasutak nagy összegű pénzinjekciójában. A volt magyar kormány intézkedéseivel megegyező gazdasági intézkedések sorát látja felfedezni a szlovák kormány intézkedéseiben több más szlovák elemző is. „Még messze nem tartunk ott, ahol ma Magyarország, de rátérünk arra az ösvényre, ha a kormány részéről továbbra is a szociális intézkedéseken, és ennek érdekében az államadóság növelésén lesz a fő hangsúly,” – nyilatkozta Eva Sárazová, a Szlovák Postabank pénzügyi elemzője. Hasonló nézeten van Marek Gábriš, a Cseh-szlovák Kereskedelmi Bank elemzője. „Napjainkban tanúi vagyunk az állami pénzügyi fegyelem erős lazulásának, amely Magyarországot odajutatta, ahol ma van.” – Mondta. Viliam Páleník, a Szlovák Tudományos Akadémia gazdasági szakembere tiltakozik az ellen, hogy a „magyar-utat” válasszuk. Felháborítónak tartja, ahogy a kormány a közös pénzekkel, az adóinkkal rendelkezik. „A pénzügyminiszter tevékenysége ebben a helyzetben számomra zavaros, átgondolatlan és céltalan.” – Nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy még mindig nem került sor az állami költségvetés a bevételekhez mért kiigazítására.

Felvidék Ma, ddg