Szlovákia számára az Európai Unióhoz való csatlakozás azt jelentette, hogy az ország visszatért abba az értékvilágba, ahová történelmileg, politikailag, kulturálisan és társadalmilag tartozik – állítja a szlovák Külügyminisztérium a csatlakozás 5. évfordulója alkalmával kiadott nyilatkozatában.
A minisztérium szerint az elmúlt öt évben a szlovák gazdaság rohamosan fejlődött és emelkedett a lakosság életszínvonala. Míg 2004-ben a szlovák lakosság vásárlóereje az Európai Unió országai átlagának 52 százalékát tette ki, addig 2008-ban ez már 71 százalék volt. Szlovákia azzal, hogy az Európai Unió tagja lett, új beruházási lehetőségekhez jutott.

Szlovákia számára az EU- és a NATO-tagság “a nemzeti érdekek érvényesítésének fontos eszközét jelenti” – olvasható a dokumentumban. Pozsony ugyanakkor világosan látja, hogy a felelőssége is nagyobb a nemzetközi ügyekben.

A nyilatkozat szerint Szlovákia támogatja az EU és a NATO további bővítését, de csak a megszabott követelmények teljesítése alapján.

Felvidék Ma, MTI