Családegyesítésre készül az eddig kényszerűen csonka családban élő magyar reformátusság: szándékaik szerint a május 22-én Debrecenben összeülő alkotmányozó zsinat elfogadja az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát – közölte Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök kedden a cívis városban. A történelmi pillanatban egyszerre kondul meg a Kárpát-medence összes református templomának a harangja, jelezvén: egységesülnek a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és az anyaország reformátusai – közölte a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Tájékoztatása szerint a szlovákiai egyház kivételével valamennyi egyházrész már előzetesen ratifikálta az új, egységes alkotmányt. Bölcskei Gusztáv a „jelenlegi politikai helyzetben” bölcs döntésnek nevezte a szlovákiai magyar reformátusok döntését, akik egyébként – szavai szerint – egyetértenek az egységesüléssel, s képviselőik május 22-én ott lesznek Debrecenben.
„A magyar reformátusok családja a kényszerű szétszakítottság évtizedei után kinyilvánítja ország-világ előtt: egy családhoz tartozunk” – mondta a püspök, ismertetve a „hálaadás napjának” jelmondatát: „Krisztus a jövő, együtt követjük őt.”
„Krisztus a jövő, egyháznak, világnak, a magyar nemzetnek a jövője, s együtt kívánjuk követni őt a kényszerű szétválasztás után” – tette hozzá.
Bölcskei Gusztáv utalt a 2004. december 5-i népszavazásra, amikor is „a család csúnyán levizsgázott, megbukott”, de ami „nagy lökést is adott” az egységtörekvéseknek. Emlékeztetett rá, hogy 2005-ben a zsinat kimondta: aki a magyar református egyházhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban, és legyen magyar, vagy más anyanyelvű, az tagja a közösségüknek.

A tiszántúli püspök elmondta azt is: az egyesüléssel nem jön létre új egyház, nem lesz sem új intézmény, sem új szervezet. Részegyházak lesznek, amelyek a lelkészképzés, lelkészképesítés harmonizációja, a közös istentiszteleti rendtartás kidolgozása és a közös érdekképviselet megteremtése érdekében máris elkezdték a munkát.
Bölcskei Gusztáv végezetül közölte: a magyar reformátusok az egységesüléssel ünneplik Kálvin János születésének 500. évfordulóját. A hálaadás napjára 7500 kárpát-medencei magyar református jelezte érkezését, de várhatóan ennél sokkal többen lesznek a rendezvényen.

Csüry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese arról beszélt, hogy ők „a szétdarabolás keserű élményét hordozzák, s ebben nem megkerülhető 2004. december 5-e, amikor a népszavazás kapcsán szembe kellett nézni önmagukkal, mit tettek rosszul. Május 22-e egyfajta gyógyítás lesz, alkalom „elfelejteni, ami éket vert közénk” – tette hozzá.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke szerint „nagy a készülődés Kárpátalján”. Az ottani magyar reformátusok – ahogy mondta – hosszú sorokban állnak útlevélért és vízumért, hogy Debrecenben lehessenek május 22-én. „Eddig mástól vártuk, hogy egy legyen az egyházunk, ma hiszem, tőlünk függ az egység” – fogalmazott.

Felvidék Ma, MTI, jag