Amit a gyermekkor begyűjt, azt a felnőttkor többnyire elfecsérli. Aki felnőttként is megőrzi önmagában a gyermekkor tisztaságát,ízét, igazát – az kivételes ember. Több,mint egy évtizede ismerek egy embert, akiről ezt elmondhatom. Ő Mészáros Alajos, aki mint sokunk, e tájhaza ölelését soha nem tagadta meg. Aki már bejárta a széles nagyvilágot, pontosan tudja, hogy milyen érzés a hazaérkezés. Hazajönni az övéihez, benyitni a szülőház ajtaján, beleszagolni az udvaron nyíló tavaszi virágok illatába, megkóstolni az édesanya főztjét, megölelni a szeretteket. Amit a gyermekkor begyűjt, azt a felnőttkor többnyire elfecsérli. Aki felnőttként is megőrzi önmagában a gyermekkor tisztaságát,ízét, igazát – az kivételes ember. Több,mint egy évtizede ismerek egy embert, akiről ezt elmondhatom. Ő Mészáros Alajos, aki mint sokunk, e tájhaza ölelését soha nem tagadta meg. Sőt! Felemelte, magához, magával, abba a magasba, ahol a kerecsensólymok keringenek. Mégsem tündökölni szállt fel, csak széjjelnézni a szülőföld barázdáira., az ősök örökére, hogy megkérdezze:,,mondd, van-e ott haza még? Feleségével, és fiával Dáviddal, ma is Pozsonypüspökiben él. Szerénységénél, csak a tudása nagyobb, ám a hazai elbulvárosodott médiában, mint általában mindenhol, kevésszer jelenik meg a neve. Tagja a New York-i Tudományos Akadémiának és a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének, valamint számos európai és nemzetközi tudományos szövetségnek. Számos tudományos szakkönyve, angol, szlovák és magyar nyelvű tudományos publikációja jelent meg. Mindezek ellenére , sokakkal ellentétben, nem vonult ki a közéletből. Amit elért, magyar emberként érte el, magyarságát meg nem tagadta soha. Az idei európai parlamenti választásokon az MKP színeiben száll harcba a választók kegyeiért. A következő sorokban kicsit önmagáról vall, de a későbbi számainkban szakmai, politikai programját is ismertetjük, mert meggyőződésem, hogy egy ilyen kivételes tehetségű embernek helye van az európai politikában. Bemutatkozásának örömmel helyt adva, kedvenc költőjét, József Attilát idézem nem véletlenül::

,, Foglalj helyet. Kezd a mesét szépen.
Mi hallgatunk, és lesz aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt, egy európait.”

,, Pozsonypüspökiben születtem, s általam ismert felmenő őseim többségének is itt állt a szülőházuk. Édesapám 1958-ban fiatalon meghalt, a bátyám kilenc, én hatéves voltam akkor. Róla csak emléktöredékek élnek bennem. A hiányt pótolandó, anyai nagyapámat szólítottam Apának, aki asztalosmester volt és emellett gazdálkodott, de az 50-es években mind az iparát, mind pedig a földjeit elvették, így ebben az időben hatványozottan nehéz éveket élt meg. Apai nagyszüleimet kitelepítették Magyarországra, velük gyermekkoromban alig volt kapcsolatunk.

Édesanyánk többé nem ment férjhez, szeretetben éltünk és arra törekedett, hogy történjék bármi, a fiaknak mindenképp megadja azt a lehetőséget, hogy továbbtanuljanak. Ez a fogadalom-megtartás azonban kemény szigorral is párosult a részéről, mindig megkövetelte, hogy jó jegyeket hozzak az iskolából. Az eredmény nem maradt el, gond nélkül felvettek Pozsonyba a Duna utcai magyar gimnáziumba, s ugyanilyen zökkenőmentes volt bekerülnöm a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára, ahol 1975-ben végeztem el a Vegyipari automatizáció szakot.


Mészáros Alajos feleségével, Csanaky Eleonórával a két Reiter István (a zeneművész apa és fia) között

A mérnöki diploma megszerzése után volt tanáraim ott tartottak a tanszéken, ahol tanársegédként 1983-ban megszereztem a tudományok kandidátusa címet. Így utólag nézve szerencsésen választottam, amikor a vegyipari kibernetika mellett köteleztem el magam, hiszen fiatal tanerőként az első voltam a tanszéken, aki megtanult – az akkor még tanteremnyi méretű – számítógépekkel bánni. Szakterületem a vegyi folyamatok szabályozástechnikája lett, azokban az években mélyültem el a kutatásban is, s kezdtem el tudományos folyóiratokban publikálni. Isteni adomány, hogy könnyen tanultam idegen nyelveket, így — noha tizenéves koromban még alig tudtam szlovákul, hiszen a környezetemben mindenki kizárólag magyarul beszélt – mire leérettségiztem a szlovák nyelv már végképp nem okozott problémát, sőt ekkorra viszonylag jól beszéltem oroszul és angolul is. Ehhez a katonaság során társult a cseh és később a német nyelv is, de az angolban tökéletesítettem magam, mert igazán jó szakirodalomhoz ezen a nyelven jutottam. Eddigi szakmai pályafutásom során megközelítőleg kétszáz tudományos munkát írtam, ezeknek több mint felét angol nyelven (néhányat magyarul is), ami nagyban elősegítette a szakmai előmenetelemet. 1994-ben megszereztem a docensi, majd 2005-ben a professzori címet. Kutatói tárgykörömet, amely a kémiai reaktorok és biotechnológiai rendszerek szabályozásával indult, egyre bővítettem, eljutva az adaptív szabályozók és a mesterséges intelligencia módszereinek, mint pl. a neurális hálózatoknak alkalmazásához. Számtalan nemzetközi konferencián vettem előadóként részt és Európa több jelentős egyetemén is voltam előadni, egy évtől néhány hónapig terjedő időt töltöttem pl. Birminghamben Toulouse-ban, Rómában, Athénban és Budapesten . Magyarországon elnyertem a Szent-Györgyi Albert- ösztöndíjat, amely a legrangosabbak egyike európai mércével mérve is. Tagja vagyok több hazai és nemzetközi szakmai és tudományos szervezetnek . Jelenleg a Szlovák Műszaki Egyetemen tanuló külföldi diákok intézetének igazgatója vagyok és SzME Vegyészmérnöki Karának egyetemi tanára.

Gyerekkorom óta még mindig az olvasás tartozik a legkedvesebb elfoglaltságaim közé, de bevallom, egyre kevesebb időm jut rá. Ezért ha szépirodalmat olvasok, igyekszem azt angol eredetiben tenni, összekötve a kellemest a hasznossal. Ez persze a magyar költészet remek alkotásaira nem vonatkozik. Ezeket nagyon tisztelem és szeretem és régebben több alkalommal az előadásaikkal is megpróbálkoztam. Kedvenc költőim József Atttila, Radnóti Miklós és Nagy László. Másik kedvtelésem a színház – a Komáromi Jókai Színházba állandó bérletünk van és gyakran látogatjuk családommal a budapesti színházakat is.

A jelentős szellemi leterheltséget csak úgy képes könnyedén elviselni az ember, ha sportol. Szerencsésnek mondhatom magam, mert számomra a sport nem nyűg, hanem hobbi. Fiatal koromban versenyszerűen eveztem, de ennek a kedvtelésemnek ma már évente csak egyszer adózom, nyaranta – az idén immár huszadszor – a barátaimmal még mindig végigevezek a Kis-Dunán.

„Nyári ember“ vagyok, szeretem a napsütést, a meleget, de a másik gyengém, a sízés, mégis a télhez köt. A havas hegyek zimankója, a gyors száguldások a lejtőkön felfrissítenek, teljesen elfeledtetik velem az élet dolgait. A hétköznapok fellazításául azonban jól jön a futball, a tenisz és a napi torna is – ezekben a sportokban rendszeres és következetes vagyok.

Politikával 1989 után kezdtem foglalkozni, addig semmilyen párt tagja nem voltam. Ekkor azonban úgy éreztem, hogy a szlovákiai magyar értelmiségnek kötelessége felvállalnia az itt élő magyarok érdekképviseletét. Az értelmiségi és az értelmes politizálás híve vagyok. Ezért vállaltam az MKP elnöki tisztét a pozsonypüspöki helyi szervezetben, s lettem később helyi majd megyei képviselő is, ill. 7 éven keresztül láttam el a pozsonypüspöki alpolgármesteri posztot. A helyi problémákat megpróbálom szélesebb kontextusba helyezni, mert csak az összefüggések ismeretében lehet ütőképesen politizálni. A jövőnket meghatározó gazdasági, környezetvédelmi és iskolaügyi adatok ismerete híján a szlovákiai magyarság jövőképe sem alakítható ki.

Amikor az MKP ajánlott a nagyköveti posztra, a nyelvtudásomon kívül valószínűleg szakmai hozzáállásom miatt is tette azt. Én a diplomáciai gyakorlatnak megfelelően nem politikai, hanem szakmai várományosnak tekintettem magam, s ennek szellemében fogalmaztam meg a célkitűzéseimet, amikor a svédországi—szlovákiai gazdasági együttműködést és a két ország egyetemei közti kapcsolatok kialakítását helyeztem előtérbe. Vállalt kötelezettségeim egy részét, amikor 2006-2007 években több mint egy évig Szlovákia svédországi nagykövete voltam, az idő rövidsége ellenére is teljesítettem.

Szlovákia nagyköveteként az ország minden állampolgárának az érdekeit képviseltem, amit azért is tehettem könnyen, mert mindenki tudta rólam, hogy magyar vagyok és így nem folytatok olyan politizálást, ami egy több mint félmilliós kisebbséget kirekesztene. Megjegyzem: diplomáciai körökben tisztában vannak a helyzetünkkel, Svédországban pedig, ahol a demokratikus elveket mindenek elé helyezik, kifejezetten emelte Szlovákia renoméját, hogy nemzeti kisebbséghez tartozó emberre bízták az ország képviseletét. Ez épp a búcsúlátogatások alkalmával derült ki egyértelműen. Az indokolatlan visszahívás tényét pedig meglehetős politikai barbarizmusnak könyvelték el.

Természetesen odakint gyakran találkoztam a svédországi magyarok képviselőivel is. Kisebbségi létbe születtem, így magyarázat nélkül átérzem a kisebbségbe került emberek helyzetét, a napi gondjaikat és kapaszkodásukat a kultúrába, hiszen – mint számomra is – ez jelenti számukra a túlélést. Idegen országban igazán csak a nyelvében lehet otthon az ember. Emiatt az empátia miatt volt jó a kapcsolatom a svédországi szlovákokkal, s ezért látogattam családommal együtt a svédországi magyarok rendezvényeit is. A svédek jogosnak tartják az anyanyelvbe való kapaszkodást és hihetetlen összegekkel támogatják a betelepültek kulturális tevékenységét.

A pozsonyi magyarság tetteiben, gondolkodásmódjában már az elmúlt évszázadok során is a napjainkban előtérbe került elveket, a toleranciát, megértést testesítette meg, tiszteletben tartotta a kulturális és nyelvi sokszínűséget. Pozsonyinak lenni annyit jelentett: Polgárnak lenni. Hiszem, hogy a felduzzasztott nagyváros lakosai egyszer majd a szó pozitív értelmében vett polgárokká válnak, s az unokák talán visszatérnek ahhoz a szellemi bölcsőhöz, amit a nagyszülő – épp a politikai megfélemlítéseknek engedve – megtagadott. Az érték akkor is érték marad, ha néhány évre földbe ássák. Bár a mai helyzet nagy optimizmusra nem ad okot, hiszem, hogy 100 év múlva is találunk itt magyarokat (és e helyen az én leendő unokáimra is gondolok). „

HB, Itthon, Felvidék Ma