Robert Fico csökkenteni akarja az üzemanyagokra kirótt forgalmi adót, egyben szeretné megadóztatni a bankok és a stratégia fontosságú magáncégek rendkívüli nyereségeit,- erről nyilatkozott ma az újságíróknak. „Kész vagyok a kormány és a parlament elé terjeszteni azt a törvényjavaslatot, amelyben csökkentjük az üzemanyagokra kirótt forgalmi adót, azzal a feltétellel, hogy utólagos adó alá vonjuk a bankok és a stratégiai fontosságú magáncégek 2008 évi rendkívüli nyereségeit” – jelentette ki ma a kormányfő, a Válságmegoldó Tanács ülése után rendezett sajtóértekezleten.

Az Európai Unió 27 tagországa közül Szlovákiában a legnagyobb az üzemanyagokra kirótt forgalmi adó. Ez a Dzurinda-kormány nyolcéves kormányzása alatt emelkedett erre a szintre. „Mi, 2006 óta nem nyúltunk a forgalmi adóhoz” – jegyezte meg Fico, aki viszont a 2006-os választások előtt kampányt folytatott a csökkentés érdekében. Sőt, egyik erős eleme lett a választási kampányának is. „Az új kormánykoalíció első feladata lesz az üzemanyagokra kivetett forgalmi adó csökkentése, az erről szóló törvényt késedelem nélkül a parlament elé kell terjesztjük” – állította egy hónappal a választások előtt. A választásokat követően erről az ígéretéről nagyon hamar elfeledkezett. Tény, hogy a csökkentés, a mértékétől függően 100 – 166 millió euró (3 – 5 milliárd korona) költségvetési kiesést jelentene a Fico-kormánynak. „A bankok és stratégiai magáncégek megadóztatása nélkül ez nem megy, mert ellentételezés nélkül az állami háztartás összeomlását jelentené,” – magyarázta Fico. Az értesülések szerint, a Válságkezelő Tanácsban résztvevő képviselők egyike sem támogatta a kompenzáció nélküli adócsökkentést, valamennyien megértették, hogy ez katasztrofális következménnyel járna az ország költségvetésére nézve. Ennek ellenére a Fico-kormány kész a forgalmi adó csökkentésére, az említett feltételekkel.
Az állam pénzügyminisztere, Ján Počiatek nem lelkesedik az ötletért. Ez a lépés csökkentené a kormány kríziskezelő lépéseinek manőverezési lehetőségeit, amely pénz nélkül nem megy. A Válságkezelő Tanács a panellakások hőszigetelésének támogatását jóváhagyta, és ez további 66,39 millió eurós (2 milliárd korona) kiadási többlettel jár, amit a bevételi oldalon biztosítani kell. „Megegyeztünk abban, hogy az elképzelés megvalósításának legegyszerűbb módja, ha megemeljük az Állami Lakásalapban elhelyezett pénzek nagyságát, amit az igénylők erre a célra fordíthatnak, hitel formájában” – jegyezte meg a kormányfő. „Ez a támogatás közvetve a kis- és középvállalkozókat érinti, akik ezeknek a munkáknak a kivitelezői. A kölcsönök nyújtásának formájáról, az igénylés feltételeiről szakértők bevonásával a jövő héten egyeztetünk, és az ezzel kapcsolatos kidolgozott törvénytervezetet a parlament áprilisi ülésére, amely április 15-én kezdődik, előterjesztjük” – fejezte be nyilatkozatát a kormányfő, Robert Fico.

Felvidék Ma, ddg