A választások során nem megszokott, ha a győztes (Robert Fico) dühös. A legyőzött pedig lelkes. Márpedig az államfőválasztás második körében ez megtörtént. A szavazás eredménye igencsak érdekes – írja Dag Daniš a Pravda mai számában.

Robert Fico és támogatottja, Gašparovič meggyőző fölénnyel nyert. Gašparovič mögött 25 százalékkal több szavazó állt, mint Radičová mögött. A Smer és a koalíciós pártok választói mindent vittek, ahogy mondani szokás, ennek ellenére Ficot szombaton majd szétvetette a méreg. Átkozta a médiát és kendőzetlenül bevallotta kétségeit a jövőt tekintve. A második forduló nagy meglepetése ugyanis az ellenzéki pártok ereje volt. Radičová százezer szavazattal kapott többet mint a 2006-os parlamenti választások idején az SDKÚ, a KDH és az MKP együttvéve – írja Daniš.
Fico a Gašparovičért folyó harcot megnyerte ugyan, de egyúttal összeomlott a nagy álma. Álma a gigantikus erőfölényről, azokról az „új” választókról, akiket az új kormány felállása óta szerzett… A felmérések szerint a Smernek 47, partnereivel együtt pedig közel 70 százalékos támogatottságának kellene lennie. Az ellenzéknek pedig csak a csekély maradékot jósolták. Végül bebizonyosodott, hogy az „új lelkek” nem a Smer választói, hanem csupán ártatlan szimpatizánsok. Az erőviszonyok így összehasonlíthatóak a 2006-os választási évvel. Egyszerűen mondva: a jobboldali pártoknak ugyan nincsenek olyan erős vezetőik, mint Fico, ugyanakkor szavazóik határozottak. Vagyis erősebbek, mint amennyire Fico számított. És ezért nem volt szombat éjjel nyugodt, hanem feldúlt – szögezi le a Pravda cikkírója.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy a jobboldal eredményes volt a második fordulóban. Nem volt az. Radičová vesztett, de…A választók végeredményben politikailag szavaztak, a kormány-ellenzék tengely mentén. Ennek köszönhetően Gašparovič a második fordulót is megnyerte. Ebben a választásban viszont az a varázslatos, hogy nem csupán a második forduló volt a döntő. Fontos lesz a harmadik is…Amit Fico nagyon gyorsan tudatosított. Radičová ugyan nem nyerte meg a választást, de demonstrálta ez erejét. Ficonak tehát új ellenfele van. Az ellenzék fő személyisége ezután már nem a tanácstalan Dzurinda lesz, pár tized százalékos támogatottsággal, hanem Radičová, a választók 45,5 százalékos támogatásával a háta mögött.
Mellesleg az egyetlen, aki a második fordulóból is mindenféle megrázkódtatás és veszteség nélkül kijött, az – újból és ismét újból – Ivan Gašparovič. Ez a szlovák politika örökös „mintha tagja” (legutóbb a Smernek) sokkal sikeresebb a hazai politikai életben, mint Mečiar, Dzurinda és Fico együttvéve – szögezi le Dag Daniš a mai Pravdában.
Felvidék Ma, Pravda, tt.