A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt (ĽS-HZDS) elnöke, Vladimír Mečiar azt állítja, hogy Ivan Gašparovičnak nem kellene okvetlenül kitöltenie teljes elnöki megbízatási idejét. Mečiar szóvivője szerint nem zárható ki, hogy előrehozott köztársaságielnök-választásra kerül majd sor Szlovákiában. A HZDS elnöke ezzel kapcsolatos indokait nem nevezte ugyan meg, ám a múltban utalt arra, hogy az elnök egészségi állapota nincs egészen rendben. Egyik kijelentése szerint: “Az az ember, aki nem tudja megjegyezni, hogy hívják a Szentatyát, összetéveszti Lisszabont Libanonnal, a horvátokat pedig a szerbekkel, nem lehet köztársasági elnök! Ez valamilyen betegségre utaló jel nála, vagy pedig nem tudja elolvasni, megjegyezni és megismételni azt, amit leírnak neki”.
Az alkotmány szerint, ha a köztársasági elnök súlyos okokból kifolyólag (pl. egészségi állapota miatt) nem tudja teljesíteni hivatali kötelességeit, akkor azokat a kormány veszi át.
Ivan Gašparovič szerint Mečiar még mindig nem tudott megbékélni azzal, hogy nem ő lett a köztársasági elnök.

Felvidék Ma, atos