Szlovákia az idén nem ússza meg a recessziót. Azt, amiről gazdasági elemzők hetek óta beszélnek, tegnaptól már Fico miniszterelnök és Ivan Šramko jegybankelnök sem tartja elképzelhetetlennek.

Ivan Šramko a válságtanács tegnapi ülése után úgy nyilatkozott, hogy a globális válság Szlovákiában is recessziót okoz. „Nem lehet kizárni, hogy a fejlődés negatív irányú lesz” – mondta egészen világosan, míg Fico inkább virágnyelven szólt minderről: „A legpesszimistább becslések szerint is legalább két- vagy talán három százalék az eurozónás átlag felett.” Mint ismeretes, az eurozóna ez évi gazdasági előrejelzése is éppen két- illetve háromszázalékos visszaeséssel számol.
Mindenesetre a rossz hírek a gazdaság háza tájáról oda vezettek, hogy az emberek egy része máris takarékoskodni kezdett. Sokan tartanak munkájuk elvesztésétől is, ami leginkább azokat érintheti, akik az iparban dolgoznak, a válság ugyanis az ipart érintette legelőször. Azok, akik meg tudják tartani munkahelyüket, nem kell, hogy különösebben aggódjanak életszínvonaluk csökkenése miatt, mert az árak elszabadulása nem várható, állítják a szakemberek. Szintén egyetért a gazdasági elemzők és tanácsadók nagy része abban is, hogy mindenképpen el kell kezdeni a takarékoskodást azoknak is, akik ezt még nem tették meg.

Felvidék Ma, HN, tt.