A Pénzügyminisztérium és a Szlovák Bankszövetség szerint Szlovákia azon kevés országok közé tartozik, amelynek bankszektorát legkevésbé érinti a pénzügyi válság. Az ország bankjai működésüket megfelelően tudják biztosítani saját forrásaikból.

A szakértők szerint az ágazat magas nyereséggel és likviditási alappal rendelkezik, amelyet a stabil kamatláb és a kevés kockázati termék kínálata biztosít. A pénzintézetek  2008-ban a gazdasági recesszió mellett is elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkeztek, amelynek biztosításához nem volt szükségük állami segítségre. A 2009-es évtől bevezetett euró megfelelő pénzügyi stabilitást biztosít a szektornak illetve az ország polgárainak. Szlovákiát más kelet-európai államokhoz képest kevésbé érinti az a veszély, hogy a nagy arányú valutaleértékelődés miatt ne tudnák a bankoktól felvett hiteleket törleszteni az emberek.

Ugyanakkor a Pénzügyminisztériumnak be kell nyújtani egy olyan tervezetet az Európai Bizottságnak, amely hazai bankszektor stabilizációjának programját biztosítja. A minisztérium szerint ez a tervezet megelőzésként szolgál arra az esetre, hogy ha a jövőben bármelyik pénzintézet bajba kerülne, akkor az állam hatékonyan tudjon fellépni. Elemzők szerint a pénzintézetek egyedüli kockázati forrása az, hogy a recesszió miatt bajba jutott vállalkozók megfelelően fogják-e tudni fizetni a korábban felvett hiteleiket.

Szlovákiában az első két hónapban a bankszektor nyeresége 69,4 millió eurót tett ki, amely 38,7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti nyereséghez képest. A mérlegfőösszeg február végén 52,303 milliárd eurót tett ki.

Felvidék Ma, spectator.sk, VZS