Teljesen mínuszban van a szlovák közszolgálati televízió, az intézmény adóssága eléri a hatmillió eurót (180 millió korona). Már nem kapnak fizetést a külső munkatársak, és a belső szerkesztők közül is több embert készülnek elbocsátani. A médium igazgatója, Štefan Nižňanský által igényelt állami dotáció ez idáig még nem érkezett meg az STV számlájára. Habár az STV Televíziós Tanácsa az év elején jóváhagyta a médium éves költségvetését, júniusban nagy valószínűséggel újból foglalkoznia kell a kérdéssel. „Előreláthatólag nagy megszorításokat kell végrehajtanunk, ha nem érkezik meg az állami dotáció” – mondta Peter Malec, a Televíziós Tanács egyik tagja. A takarékoskodás mind az alkalmazottakat, mind pedig a programstruktúrát érinteni fogja, de konkrét dolgokról nem beszélt Malec. Nižňanský mindenesetre még korábban 200-300 munkatárs elbocsátását helyezte kilátásba.

Az STV alkalmazottaitól kapott tájékoztatás szerint a médium már két hónapja nem fizeti a külsős munkatársakat, és a takarékoskodás ellenére is egyre nő a televízió adóssága, a tavalyi 140 millió koronáról a jelenlegi hatmillió euróra. Az STV valamennyi számlakifizetését elhalasztotta, és a munkatársak már étkezési utalványokat sem kapnak. A közszolgálati intézmény szóvivője, Želmíra Habánová nem tagadta ezeket az információkat, a sajtó kérdéseire pedig nem volt hajlandó válaszolni, és azt sem árulta el, hogy miként szeretné megoldani az STV a kialakult helyzetet.

A Kulturális Minisztérium kedd óta nem válaszol az STV-vel kapcsolatos, a sajtó munkatársai által felvetett kérdésekre. A Pravda napilap úgy tudja, hogy az állami dotációt azért nem kapta meg a Szlovák Televízió, mert a gazdasági válság miatt az állami költségvetésben nem tervezett hiány keletkezett. További probléma, hogy a minisztérium elégedetlen a televízió vezetőségével.

Felvidék Ma, Pravda, tt.