Balázs Péter szerint a szomszédos országok a legfontosabbak, így tárgyalni kell Szlovákiával és Romániával is. Az új külügyminiszter veszélyesnek tartja a kettős állampolgárság tömeges megadását, legyen szó Moldováról vagy a romániai magyarokról. Oroszországot fontos partnernek tartja, de az átláthatatlanság nagy probléma.
Hogyan vetődött fel a neve és miért vállalta el a felkérést a válságkezelő kormány külügyminiszteri posztjára?

Bajnai Gordon hívott föl, de hogy honnan merítette az ötletet, azt tőle kellene megkérdezni. Azért vállaltam el a felkérést, mert a feladatot igen fontosnak és szépnek tartottam.

Ön külügyminiszterként mit tud hozzátenni a válságkezeléshez? Milyen eszközei vannak?

Két rétege van a tevékenységnek. Az egyik szorosan a válságkezeléshez kapcsolódik: a programot külföldön bemutatni, elmagyarázni, híveket, támogatókat szerezni. Ezt, elsők között, az Európai Bizottságban tettük meg, ahol miniszterelnöki szinten történt látogatás. A másik a külügyek továbbvitele. Minden kormány örökli elődjétől a naptárakat, találkozókat. Ehhez szeretném hozzátenni a magam erejét, tudását, hogy amikor innen fölállok, kevesebb probléma legyen, mint amit örököltem.

Ezek szerint sok problémát örökölt? Melyek voltak azok, amelyeket elsődlegesen meg kell oldani?

Korábban a feszültségek a nagy nemzetközi szervezetek körül csoportosultak. A kérdés az volt, hogy miért nem vesz föl minket az Európai Unió, mikor vesznek föl minket a NATO-ba. Abban az időszakban a szomszédokra nem is nagyon néztünk, mert párhuzamosan törekedtünk ugyanoda. Amikor ezek a célok beteljesültek, akkor élesebb megvilágítást kaptak a szomszédsági viszonyok. Hiszen annak ellenére, hogy már EU-, és NATO-tagok vagyunk, még mindig itt van számos probléma. Azt szeretném elérni, hogy amikor a számunkra talán legfontosabb országokról, a szomszédos országokról beszélünk, ne rögtön a probléma jusson az eszünkbe.

Balázs Péter (Fotó: Gáti András)

Balázs Péter (Fotó: Gáti András)

Beiktatása után máris találkozott szlovák kollégájával, milyen eszközei vannak a viszony normalizálására?

Ez egy nagyon összetett „műtét”, ami azzal kezdődik, hogy egymással párbeszédet folytatunk. Ez azt jelenti, hogy például Lajčák külügyminiszterrel leülünk, és egy zárt teremben, kollégák társaságában, de a nyilvánosság kizárásával megbeszéljük a dolgokat. Nem a sajtón keresztül üzenek valami sértőt, amire ő próbál még keményebben visszaüzenni, és a helyzet eszkalálódik. Összeveszni nagyon könnyű, a kibéküléshez kell igazán képzelőerő. A párbeszédet mindenkivel felveszem, és próbálom továbbvinni kormányfői, elnöki szintekre. Ha már az asztalnál ülünk és nem az öklünket rázzuk a határ két oldalán, akkor nem félek nevén nevezni a problémákat. Hiszen diagnózis nélkül nincs terápia.

Mit ért az alatt, hogy Szlovákiával való kapcsolatunkban változásra lehet számítani?

Magyarországon új kormány van, ilyenkor lehet egyet lapozni, használjuk ki ezt az esélyt! Viszonylag új a külügyminiszter Szlovákiában is, egy igen tapasztalt európai diplomata. Úgy ültünk le egymással, hogy mindketten értjük a mesterségünket, próbáljunk lendíteni egyet országaink kapcsolatán. Mindketten tudjuk, hogy erős belpolitikai beágyazottsága van ennek a viszonynak, ami leszűkíti a mozgásteret. Ő sem tud mindent meglépni, mert neki azt otthon is keresztül kell vinni, és ez fordítva is így van.

Nagyon szeretném azt elérni, hogy a szlovák, román, osztrák viszonylatban, ahol a legtöbb probléma tornyosult föl, inkább a tervekről beszéljünk: határátkelők, utak, hidak, oktatási intézmények építéséről, egymás kultúrájának megismeréséről. Hiszen alig tudunk valamit egymásról. A német-francia barátság is úgy kezdődött, hogy elkezdték megismerni egymást. Már nem látjuk olyan idegennek a másikat, ha tudunk róla valamit.

Romániával sem felhőtlen a viszony, a kisebbségi törvény ügyét meg tudja sürgetni?

Tiszteletben kell tartani, hogy ez a Román Köztársaság szuverén ügye, ez az ő országuk törvénye. Románia parlamentjének és szenátusának kell elfogadnia, tehát legyen bármilyen szép is a szöveg, ha végül nem fogadják el, nem megyünk vele semmire. A Romániában élő magyarság a javaslat tárgya és cselekvő alanya is, ezért nekem azt is tudnom kell, hogy erről az ottani magyarok legitim képviselői, élükön az RMDSZ-szel, mit gondolnak. Ebben a politikai hármasban kell eligazodni és megfelelően lépkedni. Van még egy negyedik, láthatatlan résztvevő, a nemzetközi jog. Figyelembe kell vennem, hogy hol hivatkozhatok olyan normára, előírásra, precedensre, amely az álláspontomat erősíti.

Románia állampolgárságot akar adni az ezt igénylő moldvaiaknak, míg a magyar autonómiatörekvésekről hallani sem akar. Román kollégájával beszélt arról is, hogy ezt kettős mércének érezzük? Mit gondol Tőkés László véleményéről, mely szerint a román kormány Székelyföldre kívánja telepíteni a román állampolgárságot kapott moldvaiakat?

Semmilyen materiális alapját nem látom ennek az értesülésnek, nem tudok egyetlen olyan személyről sem, akit Moldovából román állampolgársággal fölszerelve például Csíkszereda határában letelepítettek volna. Ha lesz, azzal lehet foglalkozni, de egyelőre nem történt ilyen eset. Román kollégámtól először is azt kértem, hogy ismertesse a román kormány a Moldovában folytatott kettős állampolgárság politikáját. Milyen célra és hogyan akarják ezt hasznosítani, valamint hány embernek adtak eddig és hánynak szeretnének adni a jövőben. Úgy tűnik, hogy elég rugalmasan adnak, de sokkal több moldáv kért kettős állampolgárságot, mint akinek végül megítélték. Alkalmaznak egy nemzeti kritériumot, amely alapján ők megmondják, hogy ki az igazi román Moldovában. Ez már egy kicsit nehezíti az ügyet, a vállalt identitás és annak különböző kritériumai között néha szakadék van: ki minek mondja magát, és ezt hogyan tudja bizonyítani.

Véleményem szerint a kettős állampolgárság egy fontos intézmény bizonyos egyéni helyzetek kezelésére, de tömeges alkalmazása már belenyúlik a politikai szférába. Az EU-ban most azon aggódnak, hogy hány rokont hoz még be Románia EU-jogosítványokkal Moldovából. Hiszen akinek román útlevele van, az akár Lisszabonig elmehet anélkül, hogy igazoltatnák. Ez belbiztonsági konzekvenciákkal jár, nem is beszélve arról, hogy a román államon belül is fel fog merülni, hogy az illető hol lesz katona, hol fizet adót, mire lesz jogosult. Ha a kettős állampolgárság tömeges méreteket ölt, akkor már túllép az eredeti célján, és valami másról van szó.

Hasonlóan veszélyesnek tartaná, ha Magyarország a határon túli magyarok számára kettős állampolgárságot adna?

Abban a formában igen, ha ez minden határon túli magyarra vonatkozna, ez komoly nemzetközi feszültséget keltene.

A Vajdaságban szintén problematikus a helyzet, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a délvidéki magyarok kiszolgáltatottnak érzik magukat, az utóbbi időben megszaporodtak a magyarellenes támadások is. Milyen eszközökkel próbálna javítani a helyzeten?

A Vajdaság egy különleges terület: nem egy nagy tömb magyar él a határ túloldalán, hanem annak a nagyon tarka, soknemzetiségű területnek mintegy 14 százaléka magyar. Ott egy általános együttélési probléma van, ami valószínűleg a magyarokon kívül másoknak is okoz kellemetlenséget, de van egy magyarellenes éle. Ha ilyen történik, az mindig az adott ország saját belső feszültségeiből táplálkozik. Nem a magyarokkal van baj. Azokkal van baj, akik vernek, nem pedig akit vernek. Az ő lelkükben valami összegubancolódott, elégedetlenek a helyzetükkel, talán az EU-ra haragszanak, mert kirekeszti őket. Az első ország, ahol számukra az unió vámosa, határőre megjelenik, az Magyarország, és emiatt sokszor fölgerjed bennük a harag, hogy „ezek bekerültek, jól élnek, mi pedig nem”. Ezt kezelni kell, és szót kell emelni, ha a verés rendszeresen előfordul. De mindenekelőtt ott is tárgyalni kell. A helyi jogérvényesítésnek fontos csatornája lehet a magyarok szervezete. Ott most valamilyen egység összeállt, de jobb lenne, ha a szerbiai magyarság zártabb szervezetben tudná a saját érdekeit megszólaltatni, mert amellé könnyebb odaállni.

Magyarország nem tudná a Vajdaságban történt atrocitásokat például azzal kezelni, ha Szerbiát az EU-tagság blokkolásával fenyegetnénk?

Ha az EU-ra hivatkozunk, akkor tudni kell, hogy az unióban konszenzussal hozzák azokat döntéseket, hogy fölvesznek-e egy tagállamot vagy leülnek-e tárgyalni vele. Ha szeretnénk 26 államot felsorakoztatni magunk mellett, akkor meg kell kérdeznünk, hogy kiállnak-e mellettünk, ha mi ezt mondjuk. Óvnám a magyar kormányt olyan lépésektől, amelyek nincsenek előre egyeztetve a többi tagállammal. Az EU általában nem szokott olyan „fekete-fehéren” tárgyalni, hogy ha ez nem lesz, akkor cserébe ez és ez sem lesz. Az EU feltételességét, a kondicionalitást természetesen lehet használni, de kellő finomsággal.

Felvidék Ma, FN-Angyal Ágnes – Fogas Krisztina