Besztercebánya Banská Bystrica/Neusohl

 

Besztercebánya Banská Bystrica/Neusohl (1991: 85 030 lakos, ebből 590 magyar) Szlovákia egyik legszebb fekvésű városa, a Garam és a Beszterce összefolyásánál, fekszik. 1770 óta katolikus püspöki székhely. Az újkőkor óta lakott hely. Az írott történelem hajnalán kvád törzsek bányásztak ércet a környező hegyekben. A honfoglalás után a kis bányásztelep a zólyomi vár tartozéka lett. Mivel a tatár 1243-ban és 1244-ben elpusztította, IV. Béla – feltevések szerint – thüringiai telepeseket hívott be. Ezek alapították a virágzó bányavárost. A király 1255-ben adott kiváltságlevelet a városnak. Ekkor tűnik föl először a neve az okiratokban Noue villa Bystrice formában. 1263-ban már magyar néven említik a források, de a középkorban többnyire a német Neusohl, ill. A latin Novum Zolium (Új Zólyom) szerepel, ami utal népességének eredetére, de egyben arra is, hogy a kezdeti gyér, királyi népek és hospesek alkotta lakosság a zólyomi váruradalomhoz tartozott. Az adomány miatt nevezték el később főterét IV. Béla királyról, mely ma az Sznf tér nevet viseli. A tér egykori hangulatát híven örökítette meg vásznain Skuteczky Döme (1849–1921) és Flache Gyula (1892–1967) festőművész. A szabadalmakat utóbb V. István (1271), IV. (Kun) László (1287) és I. Károly (1340) is megerősítette. Ez utóbbi, III. András, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás és neje, Beatrix sokat és szívesen tartózkodtak falai között, amelyeket később a török miatt erősítettek meg. Tanúja ennek a város fölötti csillagvizsgáló, mely egykor őrtorony volt, s a török jövetelét volt hivatott megfigyelni. Neve is erre utal: Vartovka (Vártahegy).

Besztercét sokszor pusztította tűzvész. Az 1761-i a század legnagyobb tűzvésze volt, s az utolsó 1783-ban pusztított, amikor is egy utca kivételével az egész város leégett.

A bányászatot ezen a területen a VIII. század óta folytatták. Aranyat és ezüstöt emberemlékezet óta, rezet a XIV. század első felétől, de később higanyt és a XV. századtól ólmot is bányásztak. A bányajogokat a városban a vállalkozók, a waldbürgerek birtokolták, akiknek joguk volt a város négyszögletű főterén házat birtokolni. 1494-ben az augsburgi Fuggerek és a velük rokon Thurzók itt is záloguk kapták a bányászat és az érckereskedelem jogát. A bányászok között nemcsak németek, hanem lengyelek is voltak szép számmal, akik később elszlovákosodtak. A bányászok gyakran szerveztek felkeléseket, mozgalmaikat azonban vérbe fojtották. A legnagyobbik az 1525–26-os volt, amikor a bányászok a szegény lakosokkal együtt elfogták Behaim Bernát bányagrófot, akitől kierőszakolták az elmaradt fizetség megtérítését. Verbőczi István nádor a királyi hadsereg élén fojtotta el a lázadást. A négy vezetőt kivégezték.

Buda elfoglalása után (1541) Besztercebányán tartották az első országgyűlést (1542). Majd 1620. augusztus 25-én a rendek itt kiáltották ki magyar királlyá Bethlen Gábort (a Magyarország királya címről 1621 végén lemondott). 1608 előtt csak német születésűek szerezhettek polgárjogot vagy házat. Magyarokat és szlávokat a külső tanácsba 1614-ben, s a belsőbe csak 1650-ben választottak. A Thurzó-féle egyezség szerint a városbírák felváltva követték egymást nemzetiség szerint, de a helyzetet bonyolította, hogy eközben a vallási hovatartozásra is tekintettel kellett lenni. 1754 után azonban már csak katolikusok jöhettek számításba a bírói szék betöltésénél, az anyanyelv nem számított.
Híresek voltak a város ötvösei, órásai, varrónői és szabói.

A különféle felkelések idején a város sokat szenvedett. 1605-ben Bocskai foglalta el. 1619-ben behódolt Bethlennek, 1645-ben I. Rákóczi György hadai vonultak be. 1678-ban és 1680-ban Thököly csapatai vették birtokukba. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kurucai foglalták el és birtokolták 1708 végéig. Aztán 1718-ig német katonaság állomásozott az ősi falak között.

A XVIII. században a vármegye székhelye volt. Ekkor a Felvidék – Pozsony és Komárom után – harmadik legjelentősebb kézműipari központja volt.

A 48-as szabadságharc idején Györgey és Guyon erre vezette a híres téli hadjáratot, amikor is sok bányász – anyanyelvétől függetlenül – lépett a honvédség soraiba.

A város gazdasági jelentősége akkor növekedett meg, amikor a Garam mentén megindult a vasúti forgalom. Volt hajlított bútorgyára, itt működött az Első Magyar Posztó- és Gyapjúárugyár, egy hengermalom, sörgyár, ecetgyár, több könyvnyomda. A Garam folyón nagymérvű tutajozás folyt.
Az első világháború végén a városban megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, melynek élén Petrogalli Oszkár parlamenti képviselő állt.

Az első világháború után munkásegyletek és szlovák nyelvű folyóiratok létesültek a városban. Itt működött nyomdászként Klement Gottwald 1921–22-ben, aki később Csehszlovákia Kommunista Pártja sztálinista vezetője lett.

1944. augusztus 29-én Besztercebányán tört ki a szlovák nemzeti felkelés. Itt volt a Szlovák Nemzeti Tanács, a katonai és partizánalakulatok központja. Sok magyar is harcolt a felkelők oldalán. A hitleristák csak két hónapos kemény harc után tudták a felkelést leverni. A várost 1944. október 27-én hagyták el a felkelők.

Besztercebányát Közép-Szlovákia ékszerdobozának nevezik, ami az 1960-as években megkezdett helyreállítási és feltárási munkának köszönhető. Mára a város belterületének jelentős része gótikus, reneszánsz és barokk épületekben bővelkedik, melyek felvették régi köntösüket. Belterülete műemlékileg védett.

LÁTNIVALÓK

A város főtere, a Szlovák nemzeti felkelés tere (Námestie SNP), melynek alsó részén még mindmáig megvan a fekete szovjet emlékmű. Tőle följebb érdekes szökőkút látható. A tér felső részén áll az 1719-ben készüt Mária-szobor, mely fogadalmi emlék. A rendszerváltás után helyezték vissza. Ugyanis Nyikita Szergejevics Hruscsov 1964. évi látogatása alkalmával távolították el és helyezték el a vár melletti helyen, hogy a dísztribünt megépíthessék.

Az egykori Beniczky-házat (Nám. SNP 16) 1660-ban építtette Beniczky Tamás és neje, Meerwaldt Anna. E család egyik nevezetes tagja volt Beniczky Lajos honvéd alezredes (1813–1867), aki a közeli alsómicsinyei (Dolná Mičiná) saroktornyos reneszánsz kastélyban szüetett. (Ezt a kastélyt Beniczky Tamás és felesége építtette 1667-ben.) Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején Felső Magyarország kormánybiztosa volt, és egy önkéntes zászlóaljat vezetett. Neki köszönhető, hogy a felvidéki szlovákság zöme nem ült fel a császári propagandának. A ház első emeletén megtekinthető a faragott oszlopú loggiás díszítés. A reneszánsz épület hajdan a kamaragrófok és a bányakapitányság székhelye volt. Külön érdemes megtekinteni a kapuzat fölötti díszítést és címert, melyet két bányász fog közre. E ház tulajdonosa volt Meerwaldt István (a város leggazdagabb családja), Zmeskál Miklós (1759–1833) lengyel származású, magyar zeneszerző, csellista és ügyvéd nagyapja. Zmeskál e házban lakott és a besztercei evangélikus gimnáziumban tanult. Később a császárvárosba került és a Magyar Udvari Kancelláriában helyezkedett el. Joseph Haydn személyes ismerőse életre szóló ismeretséget kötött a tizennégy évvel fiatalabb Ludwig van Beethovennel, akinek önzetlen barátja  és életútjának egyengetője, műveinek propagátora maradt haláláig. Zmeskálnak és Belánszky József (1769–1843) besztercebányai püspöknek köszönhető, hogy a pozsonyi születésű Brunszvik Teréz (1775–1861), Pest-Buda után, 1829-ben Besztercebányán is meg tudott nyitni egy „angyalkertet” (kisdedóvót). A püspöki rezidencia a püspökség alapítása után, 1776-ban épült barokk stílusban. Az esztergomi érseki megyéből hasították ki, melyhez – formálisan – kétszáz éven át tartozott. Ebben az épületben működött Ipolyi Arnold (1823–1886) püspök (1872–1886 között Besztercén), az MTA tagja, aki egyházi és közművelődési munkák szerzőjeként írta be nevét a történelembe.

A Thurzó-ház (Nám. SNP 4) késő reneszánsz stílusú épület, impozáns homlokzatát sgrafitto, felül pártázat díszíti. A Thurzó család a XV. század végén két, eredetileg gótikus házat alakított át. Jelenlegi külsejét a XVI. század végén kapta. 1954-től a Közép-szlovákiai Múzeum székhelye. A város első múzeuma 1909-ben nyitotta meg kapuit. Zöld termének késő gótikus freskóit érdemes megtekinteni. A tér felső, jobb oldalán áll a püspöki székesegyház, mely 1636-ban épült barokk stílusban, eredetileg a jezsuiták számára. Sisak nélküli kettős tornya igen jellegzetes. Díszes berendezése ma is a jezsuiták pompakedveléséről árulkodik. E templomban celebrált hálaadó misét Jozef Tiso plébános, az I. Szlovák Köztársaság államfője a szlovák nemzeti felkelés leverése után, 1944. október 30-án, miközben az orgonán Höffle SS-generális játszott, akinek katonáit Tiso a főtéren kitüntette.

A 34,5 m magas Várostorony (más néven Óratorony), mely ma csúcsánál kb. 1 m-re hajlik el a függőlegestől, eredetileg tűztorony volt, melynek körbefutó erkélyéről az ellenséget is szemmel lehetett tartani. 1552-ben épült, rajta a város Béla király által adományozott Árpád-sávos angyalos címere és egy óra. Címere lényegében azonos az Árpádok családi címerével és a XIII. század végéről való.
A tér felső, bal oldalán egy másik tér kezdődik, a Štefan Moyzes tér (Nám. Š. Moyzesa, egykor ez volt a Mátyás tér; Moyzes püspök /1794–1869/ volt a Matica slovenská első elnöke). Ezen találjuk a nem nagy kiterjedésű Várat. Alapjai 1250 és 1260 között épültek. Az egykori vár magában foglalta a plébániatemplomot és a Várostornyot is. Az erődítés félkör alakú, köralaprajzú. Hatalmas tornyok erősítik. Domboldalban fekszik, a régi város legkiemelkedőbb helyén. Mellette áll az egykori loggiával díszített reneszánsz városháza, mely ma képtárnak ad otthont.

A Mátyás király és Beatrix királyné címerével díszített Mátyás-ház 1479-ben épült, a szlovák templom és várfal mellett áll. A király természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozta. Közvetlenül mellette juthatunk be a katolikus temetőbe, ahol mindmáig sok magyar feliratú sírt találunk. Ha elindulunk a dombon fölfelé, az első kanyarulatnál találhatjuk meg Petrogalli Oszkár (1874–1924) és édesapja, Petrogalli Artúr (1850–1894) természettudós és pedagógus síremlékét. Az előbbi 1918 előtt a függetlenségi párt képviselője volt a budapesti törvényhozásban, majd a magyar pártok losonci központi irodájának vezetője, a Prágai Magyar Hírlap egyik alapítója és első főszerkesztője. Ügyvédként a felvidéki magyarság jogvédelmét látta el, ami miatt rendszeresen ki volt téve a csehszlovák hatóságok zaklatásának. Illaván is raboskodott. Amikor szívszélhűdésben elhunyt, Andrej Hanzlík (1850–1931) polgármester (1923–27) kitűzette a városházára a gyászlobogót, s a képviselőtestület ülésén meleg szavakkal emlékezett meg róla.

A német, Nagyboldogasszony-templom (vagy plébániatemplom) eredetileg román stílusú volt, de a XIV–XV. században gótikussá alakították át, majd reneszánsz elemekkel gazdagították, végül barokkosították. Most eredeti színeiben pompázik. Az említett 1761-es tűzvészben leégett. Harangjai is megolvadtak. A templom külső falán érdemes megnézni egy egyedülálló alkotást: a Gecsemáné kertet, mely tán a krakkói Veit Stoss munkája lehetett, de mindenképpen az ő modorában készült. A középkori templomból megmaradt a Szt. Borbála-kápolna fafaragásos-táblaképes oltára. Barokk művészi érték a Szt. Kristófot és Szt. Flóriánt ábrázoló bejárati freskó. E templom háta mögött áll a barokk stílusban átépített késő gótikus szlovák, Szent Kereszt-templom, amely szintén a fentebb említett tűzvész után kapta mai arculatát. Egykori freskóinak témája a menny és pokol, modern freskóit Jozef Hanula készítette.

A tér alsó feléről vezet ki az Alsó utca (Dolná ulica). Ennek 8 sz. épülete a Szumrai-ház, melyben Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet 1620-ban magyar királlyá választották. Kicsit lejjebb, a Bogdanovszky-ház (19. sz.) kapuja mellett egy nagyszemű lánc fekszik összehajtva a földön. Fontos tanácskozások idején – s így az országgyűlések alkalmával is – a városi tanács ezzel zárta le az utcát, hogy a szekerek zaja ne zavarja a tanácskozást.

Ennek az utcának az alsó végében áll a Szt. Erzsébet-ispotálytemplom. Zárdatemplomnak készült 1303-ban, később többször átépítették. A kezdetektől szegényházat működtettek mellette. A város fizetett bábái is itt dolgoztak. Faragott gótikus oltára igen szép munka. Bél Mátyás (1684–1749) lakóházát (Dolná 49) emléktábla jelöli. „Magyarhon Nagy Dísze”, a jeles történetíró és földrajztudós 1708 és 1714 között dolgozott a városban. Az itteni evangélikus felsőiskola rektora volt, amelyet 1678-tól az evangélikusok tartottak fenn.

Ha a folyócska mentén folytatjuk utunkat, a millenium idejében (1896) alapított Árpád-parkhoz érünk (8,12 ha), mely mindig is kedvenc pihenőhelye volt a beszterceieknek. A város egykori polgármestere, Csesznak Lajos alapította Petz A. tervei szerint.

A főtér végétől észak felé nyílik a Felső Ezüst utca (Horná Strieborná ul.), melyben, mint a többi mellékutcában is, hozzáértően helyreállított régi hangulatos házakat találunk. Érdemes elsétálnunk a régi vármegyeháza barokk épülete előtt az empire stílusú evangélikus templomig, mely 1807-ben épült és tanúja lehetett a besztercei protestánsok harcának a magyar istentiszteletért az első világháború után. Az 50-es évektől a 80-as évekig református istentiszteletet tartottak az evangélikusok imatermében, ahová a katolikus és evangélikus magyarok is eljártak. A templom mögött található az evangélikus temető, ahol belépve a kapun Horn Lajos besztercei szobrász egyik fehér márvány szobra ragadja meg a tekintetünket. Baloldalt, a családi kriptában nyugszik Hudecz László (1893–1958) építész, tiszteletbeli magyar konzul Sanghajban, melynek egyik legnagyobb építésze lett. Rómában részt vett a Szent Péter-bazilika alatt végzett ásatásokban – ő biztosította az épület statikáját –, s így jelen volt Péter apostol földi maradványainak megtalálásánál. A temető hátsó részében nyugszik a város szülötte, Böhm Károly (1846–1911), a XIX. század legnagyobb magyar filozófusa, az MTA tagja, a kolozsvári egyetem dékánja.
Ha a főtérről, a Beniczky-házzal szemben indulunk el a Garam és az Urpín-hegy felé, az egykori erdőigazgatóság és felügyelőség épületének kapuzata alatt haladunk el. Egy kis parkban Decrett József mellszobrát láthatjuk. (Decrett /1774–1841/ erdész volt, s a XVIII. század végén igen eredményesen folytatta az erdősítést. E városban van eltemetve.) A Garam mellett jobbra fordulva láthatjuk az egykori erődítmény részben megmaradt falmaradványait. Ezt az utcát az egykori polgármesterről, Stadler Antalról nevezték el. A folyó partján áll a Halászbástya, mely a város erődrendszeréhez tartozott, melyet a XV. század közepén emelhettek és a következő évszázadban némileg erősítettek.

Ha a főtér felső részén indulunk el jobbra, a kéttornyú jezsuita templom mellett, akkor a szlovák nemzeti felkelés nem mindennapi architektúrájú épületéhez s emlékművéhez érkezünk (Káptalan u.–Kapitulská ul. 23). Ebben székel a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma (1969).

Egyik, az 1947–49-es években épített lakótelepe a Foncsorda nevet viseli, ami arra utal, hogy egykor helyén foncsorozó-műhely állt. (A foncsorozás a tükörkészítésnél használt eljárás.).

E városban működött Jurkovich Emil (1857–1936) jeles történész.

A várossal már egybeépült Radvány (Radvaň) település, melynek két reneszánsz kastélya a XVI. ill. a XVII. században épült. Egykor a Radvánszkyaké volt. A régi várkastély híres volt műgyűjteményéről, gazdag könyvtáráról. Utóbbiban bukkantak rá a múlt században a Radvánszky-kódexre, mely Balassi Bálint szerelmes verseit tartalmazta. A várkastély Rákóczi-termében volt a fejedelem képe. Bútorzata között volt Wesselényi Ferenc és Széchy Mária, a Murányi Vénusz ágya. Radványban működött lelkészként Andrej Sládkovič szlovák költő 1856–1872-ben.

MEGOSZTÁS
Előző cikkBélabánya
Következő cikkBény