A gazdasági életben tevékenykedő Gyurovszky László kilépett az MKP-ból, és ezzel befejezettnek tekinti politikai pályafutását. Gyurovszky parlamenti képviselőségéről már több mint két éve lemondott.

Gyurovszky a SITA hírügynökségnek elmondta, azért távozik, mert a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Csáky Pál vezetése alatt elveszítette támogatóinak egyharmadát. Arról, hogy Gyurovszky honnan veszi ezeket az adatokat, nem szól a hírügynökségi jelentés.

Duray Miklós úgy látja, a kulisszák mögött már az új párt alapításán dolgoznak. Az MKP stratégiai alelnöke szerint ez a párt már egy hónap múlva is megalakulhat, és vélhetően Simon Zsolt is helyet keres magának benne. Az, hogy mi lesz Bugárral, A. Nagy Lászlóval és Gál Gáborral, akik az MKP parlamenti frakciójából már kiléptek, várhatóan a magyar párt országos tanácsának szombati ülésén dől majd el.

Felvidék Ma