Sztrecsnó / Strečno

 

Vág völgye és Árva

Falu Zsolnától 11 km-re, régészeti lelőhely. Első írásos említése 1321-ből maradt ránk. Sztrecsnó várának romját a falun túl, a Vág bal partján találjuk. A XIII. században épült vár eleinte a Csákoké volt, később királyi vámhely, azután Dersffy nádoré, majd Wesselényi Ferencé lett. Itt vette feleségül Wesselényi Ferenc a szerelmében később annyit búslakodó s imádkozó Bosnyák Zsófiát, akinek munifikált tetemét 1689-ben innen vitték a vágtapolcai templomba. A vár sokat szenvedett a Thököly-háborúk során, későbbi tulajdonosai, a Windischgraetzek pedig végképp sorsára hagyták. 1978 és 1994 között állami pénzen rekonstruálták, s ma már – május közepétől szeptember végéig – megtekinthető a várkápolna, a déli meg az északi palota. A vár kútja 88 m mély. A kilátótoronyból Zsolnát és környékét is belátni. A sztrecsnói várral szemben, a Vág jobb partján Óvár romja (Starý hrad) van. Óvár az Árpádok idején királyi vámhely volt, 1441-ben a szentmiklósi Pongráczok szerezték meg, később Zápolyai, Thököly, majd Rákóczi is birtokolta. A kuruc időkben dőlt össze.