Közös cseh-szlovák cég fogja felépíteni a szlovákiai Jászlón (Jaslovské Bohunicében) az új atomerőművi energiablokkot. A Greenpeace és a szomszédos Ausztria is ellenzik a projektet. A szlovák ellenzéknek pedig az nem tetszik, hogy a kormány versenypályázat nélkül választotta ki a ČEZ-t.

A ČEZ-t mint az új energiablokk felépítéséhez szükséges legfőbb stratégiai partnert, versenypályázat nélkül a szlovák kormány választotta ki tavaly. A létrehozandó új cégben a szlovák félnek 51, a cseheknek pedig 49 százalékos részesedésük lesz. A közös cég alaptőkéje 3 millió euró. Az új energiablokk felépítésének tervezett költsége 4-6 milliárd euró.Az előkészületi munkálatokat 2014-re kellene befejezni, amikor elkezdődik az atomerőmű építése. Az energetikai blokkot pedig a tervek szerint 2020-ban helyeznék üzembe. A projekt finanszírozásának módját egyelőre nem közölte a szlovák kormány. Nem ismeretes az atomerőmű teljesítménye sem. A tavalyi kormánydöntés szerint mindezekről, szaktanulmányok alapján, legkésőbb 2010 októberéig születik döntés. A jászlói atomerőmű volt Csehszlovákia első atomerőműve. Két energiablokkját – V1 és V2 – a szlovák kormány és az Európai Unió korábbi megállapodása alapján már bezárták. Szlovákiában jelenleg Mohiban (Mohovce) működik atomerőmű, s az országnak szüksége van új energiaforrásokra, ezért döntés született egy új energiablokk felépítéséről.

A Greenpeace környezetvédő mozgalom és a szomszédos Ausztria is bírálják és ellenzik a projektet. A szlovák ellenzéknek nem tetszik, hogy a kormány versenypályázat nélkül választotta ki a ČEZ-t. Ugyanakkor Robert Fico szlovák miniszterelnök a prágai Európai Nukleáris Energia Fórumon egy esetleges energiakrízisre hivatkozva ismét elővette az ország uniós csatlakozási szerződése értelmében 2004-ben leállított szovjet atomerőmű újraindításának ügyét. “Nem zárhatjuk ki a lehetőséget. Ha Szlovákiának ilyen veszéllyel kell szembenéznie, akkor a fény és a meleg fontosabb a sötétnél és a hidegnél” – mondta. “Nagyobb fontosságot tulajdonítunk ennek a nemzetközi kötelezettségeknél.”Szlovákia az uniós szerződésnek megfelelően 2008 december 31-én állította le a szovjet gyártmányú VVER-440/230 típusú reaktort a Pozsonytól északnyugatra fekvő Jászlón, de alig pár nappal később már az erőmű újraindításával fenyegetőzött, mivel az orosz-ukrán gázár-vita miatt számos európai ország maradt gáz nélkül télvíz idején. Az Európai Bizottság akkor figyelmeztette, hogy a gázszállítások kimaradása nem indokolja az erőmű újraindítását és szankciók bevezetését helyezte kilátásba, ha Szlovákia nem tér jobb belátásra. Szlovákia végül, a gázszállítások normalizálódását követően elállt szándékától.

Felvidék Ma, greenfo.hu, VZS