Az európai választások napján tartotta a Csemadok Komáromi Területi Választmánya Art Fesztivál Művelődés Táborát Gútán. Délután családi programokkal, kézműves foglalkozással, ugrálóvárral és az Árgyélus zenekar táncházával várták a borús időben a gútaiakat.

A őrsújfalusi ÉS!? Színház előadására kezdett gyülekezni a közönség. Ekkor már több, mint száz érdeklődő figyelte a tavalyi Jókai Napok győzteseit. A George On The Moon együttes koncertjére kezdett igazán gyülekezni a környék fiatalsága. A felvidéki magyar hip-hopot képviselő Jakuza feat Mackenzy és a BLOKK zenekarok fergeteges koncertet adtak. Ezután az Érsekújvári Rockszínpad rövid műsora következett. A Kerecsen együttes koncertjét már megközelítőleg félezer jórészt 15-25 év közti fiatal hallgatta. Az idén harmadik alkalommal megrendezett Csemadok művelődési tábor a kulturális szövetség mai életében jószerével az egyetlen olyan rendezvény, amely a kor igényeit figyelembe véve igyekszik megszólítani a bulizni vágyó fiatalokat. A szervezők szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy fiatalok tömegét sikerült a nem éppen kedvező időjárás ellenére a színpad elé csalogatni. A főszervező Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke Petheő Attila kijelentette, hogy még az idén hozzálátnak, egy valószínűleg kezdetekben alacsony költségvetésű, felvidéki magyar Csemadok hip-hop fesztivál megszervezéséhez. Külön köszönet a társrendezőknek: a Nagy Péter vezette Csemadok helyi szervezetének és Halász Bélának a Via Nova Ifjúsági Csoport tisztségviselőjének.

Felvidék Ma, csktv