Ivan Gašparovič az első szlovák köztársasági elnök, aki két választási időszakon át lehet Szlovákia első embere. Ünnepi beiktatási ceremónia (inauguráció) keretében ma kezdheti meg Szlovákia köztársasági elnöke funkciójának második időszakát. Az inaugurációra a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében, mintegy ötszáz meghívott közjogi méltóság és külföldi vendég jelenlétében kerül sor, amelyet egyenes adásban közvetít a TA3 hírtévé.
Ivan Gašparovič a köztársasági elnökválasztáson 1,235 millió szavazattal nyert Iveta Radičovával szemben, aki majd negyedmillió szavazattal kapott kevesebbet. Százalékban kifejezve, a régi-új köztársasági elnök a szavazatok 55,53, Radičová a maradék 44,47 százalékát kapta. Gašparovič számára ez jelentette, hogy újabb öt évre ő lesz az elnöki palota lakója, Szlovákia legnagyobb közjogi méltósága.
Győzelmét beárnyékolja kampányának erős nacionalista színezetű magyarellenessége, amelynek győzelmét köszönheti. Ezért az MKP csak a hivatalos beiktatáson vesz részt, amellyel kifejezi tiszteletét a köztársasági elnök intézménye és funkciója iránt. Az elnök személyéhez kötődő rendezvényeken az MKP nem képviselteti magát. Más meggondolásokból, a szlovák kormánykoalíció legkisebb tagja, a Vladimír Mečiar vezette néppárt (HZDS-ĽS) sem vesz részt a beiktatáson. Ők valamennyi beiktatási programtól távol maradnak. Ennek gyökere a volt néppárti Ivan Gašparovič és Mečiar személyes konfliktusában rejlik. Gašparovič csúnya sárdobálások közepette szakított a néppártal és Mečiarral.

A régi-új köztársasági elnök, Ivan Gašparovič hivatali esküjét a Szlovák Nemzeti Tanács ünnepi ülésének keretében 11.45 órakor teszi le a SzNSz épületében, az Alkotmánybíróság elnökének, Iveta Macejková kezébe.
Ivan Gašparovičot először 2004. július 15-én választottak Szlovákia köztársasági elnökévé. Az első választási ciklus nem volt felhőtlen számára. Gyakran és joggal bírálták elfogultságát a Fico-vezette kormány iránti túlzott lojalitása miatt. Ez főleg a törvénymódosítások aláírásában, az ellenzéki érvek elutasításában mutatkozott meg. Bírálták kedvtelése, a motorsport és a motoros sportöltözete miatt is, ahol – elnökhöz méltatlan módon – reklámhordozóként jelent meg a kamerák előtt.
Remélni szeretnénk, hogy mindezekből tanult az első választási ciklusban, és a következő öt évben több felelősséggel viseltetik a kisebbségi jogok tiszteletben tartása iránt is. Ezekről nem csak képletesen, elvont szavakkal tesz bizonyságot, hanem a gyakorlati életben is ki áll mellettük. Jó volna, ha több odafigyeléssel megállítaná a nemzetiségek jogi helyzetének folyamatos romlását Szlovákiában.

Felvidék Ma, ddg