A magyar női kézilabda-válogatott ma Szlovákia legjobbjaival méri össze erejét, és harcolhatja ki a decemberi, kínai világbajnokságon való részvételt. Imre Vilmos keretéből hiányzik a két legnagyobb klasszis, Görbicz Anita és Pálinger Katalin. Jó hír viszont, hogy a pekingi olimpia óta először húzhatja majd fel a nemzeti mezt a hazaigazoló Tóth Tímea.

Papíron egyszerű feladat előtt állnak a lányok, hiszen Szlovákia a verhető ellenfelek közé tartozik. Még akkor is, ha a két legnagyobb klasszisát nélkülözni kényszerül Imre Vilmos szövetségi kapitány. Görbicz Anita, mint ismert, közel fél évre kidőlt. Pálinger Katalin pedig pihenőt kért a szakembertől. Megkapta, mert megérdemelte.
A két extraklasszis mellett a Ferencvárostól távozó Szamoránsky Piroska sem lehet ott Simony (Partizánske) városában szombat délután. Ezen a felvidéki településen találkozik ugyanis egymással először a két válogatott, míg június 16-án, vasárnap Nyíregyházán csapnak össze másodszorra a felek.

A felkészülést kedden, a tatai edzőközpontban kezdte el az együttes, amelyben olyan, eddig kevésbé ismert arcok is feltűntek, mint a debreceni Kiss Éva vagy a békéscsabai Czifra Anita.

Ami biztos: ha nyerünk, kijutunk a decemberi kínai világbajnokságra. Egyértelműen a továbbjutás az elvárás a megfiatalított csapattal szemben is, ám sokkal nagyobb bravúr lenne a távol-keleti országban éremszerző helyen végezni…

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-SELEJTEZŐKRE:
Kapusok: Herr Orsolya (Győr), Kiss Éva (Debrecen), Pastrovics Melinda (Debrecen)
Balszélsők: Juhász Gabriella (Brasov), Vérten Orsolya (Győr), Vincze Melinda (Fehérép)
Balátlövők: Mörtel Renáta (Ljubljana), Szűcs Gabriella (Valcea), Tomori Zsuzsanna (Győr), Tóth Tímea (Hypo)
Irányítók: Bognár Barbara (Debrecen), Kovacsics Anikó (Győr), Szucsánszki Zita (FTC), Temes Bernadett (Vác)
Beállósok: Balogh Barbara (FTC), Cifra Anita (Békéscsaba), Szabó Valéria (Debrecen), Tóth Katalin (Békéscsaba)
Jobbátlövők: Herr Anita (Győr), Hornyák Ágnes (Győr), Sopronyi Anett (Nyíradony)
Jobbszélsők: Csáki Viktória (Debrecen), Kovacsicz Mónika (Viborg), Orbán Adrienn (Vác)
A PROGRAM:

* Szlovákia – Magyarország – június 6., Simony 20:00
* Magyarország – Szlovákia – június 14., Nyíregyháza 18:00

Felvidék Ma, Sporthíradó