Pozsony megyében eddig a járások jelentették a választókörzeteket a megyei választásokon. Eszerint egy-egy körzetből meghatározott számú képviselő juthatott be a megyei parlamentbe. Ez most is így lesz, viszont a járásokat a megyei testület tegnapi ülésén felaprózták, több kisebb választási körzetet hoztak létre, és ezzel igencsak megnehezítették a magyarság képviseletét a fővárosi képviselő-testületben.

Az új körzetek 1-3 képviselőt adnak majd. Elsősorban a magyarok által lakott Pozsonypüspökin és Szencen várható a magyar képviselők számának jelentős csökkenése. Szenc járás korábban 4 képviselőt adott, most Szenc városának csak egy hely jut. Pozsonypüspöki eddig egy választókörzetet alkotott Vereknyével, és nyolc mandátumuk volt. A mostani felaprózás után már csak két helyet kap a “legmagyarabb” pozsonyi városrész.

Duray Rezső, az MKP öttagú frakciójának vezetője (és egyben megbízott MKP megyei elnök) portálunknak elmondta, az ülésen tiltakozott az új felosztás ellen, de eredménytelenül. Rámutatott, az új rendszer nemcsak a magyarok számára előnytelen, hanem más pártok részére is megnehezíti a koalíciós tárgyalásokat (az SDKÚ-DS és a KDH is ellenezte). Duray azt is kifogásolta, hogy csak közvetlenül a megyei ülés előtt kapták kézhez az új rendszerre vonatkozó anyagokat, holott azokat legalább 10 nappal korábban el kellett volna juttatni a képviselőkhöz. Ennek ellenére a testület 29 igen és 19 nem szavazattal elfogadta Vladimír Bajan megyei elnök indítványát. Bajan azzal indokolta javaslatát, hogy szeretné, ha a képviselők közelebb kerülnének a választókörzetekhez, de Duray szerint ez a magyar képviselők bejutásának esélyeit egyértelműen csökkenti.

A pozsonyi parlament egyébként szűkül, 50 helyett már csak 44 képviselőből áll majd.

Felvidék Ma