Koszorúzással, gyertyagyújtással, konferenciával és koncerttel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira ma, Nagy Imre néhai miniszterelnök és társai újratemetésének 20. évfordulóján, Budapesten.
Az emléknap programja 9 órakor a Vértanúk terén kezdődik, ahol a közjogi méltóságok mellett Nagy Imre családja, a politikus nevét viselő társaság és alapítvány, valamint az 56-os szervezetek képviselői is koszorút helyeznek el a mártír miniszterelnök szobránál.
A megemlékezés 10 órakor a Hősök terén folytatódik, 1989. június 16-án az itt felállított ravatalnál százezrek rótták le kegyeletüket. Most az újratemetést térinstallációval idézik fel: a gyász fekete színe helyett piros, fehér és zöld virágok borítják be az épületet, a Műcsarnok lépcsőin egykor elhelyezett hat koporsó helyére fűszőnyeg kerül, középen virágokkal borított dombbal, emlékeztetve a mártírokra.
Húsz évvel ezelőtt Nagy Imre, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza egykori 56-os államminiszter, Maléter Pál, a forradalom honvédelmi minisztere és Szilágyi József, Nagy Imre egykori titkárságvezetője koporsója mellett volt egy hatodik koporsó is, amely szimbolikusan 1956 valamennyi kivégzett és elesett mártírjának emléket állított.
A mai fővárosi megemlékezés 11 órakor a Kozma utcai kisfogház udvarán folytatódik, ahol annak idején kivégezték Nagy Imrét és társait. Jelen lesz Bajnai Gordon miniszterelnök és Boross Péter volt kormányfő is.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke délelőtt helyezi el a megemlékezés virágait a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában. Sólyom László köztársasági elnök kora délután koszorúz Nagy Imre és mártírtársai sírjánál.
Az idén is több helyszínen róhatják le tiszteletüket a megemlékezők 1956 hősei és vértanúi előtt. Egész nap gyertyagyújtásra várnak mindenkit az ötvenhatos emlékhelyeken: a Széna téren, a Kossuth téren, a Corvin közben, a műegyetemi emlékműnél, az Ötvenhatosok terén és a Nagy Imre Emlékháznál.
A megemlékezéseket este 8 órától ünnepi koncert zárja a Hősök terén. Fellép Miklósa Erika, Polgár László, Komlósi Ildikó és Fekete Attila operaénekes, közreműködnek a pécsi Pannon Filharmonikusok, a Honvéd Férfikar és a szolnoki Kodály Kórus. Színpadra lép a zuglói Hunyadi János Általános Iskola százfős nagykórusa is, amelyet a köztársasággal egy idős, 20 éves Erdélyi Dániel vezényel. A fiatalok a rendszerváltozás időszakának könnyűzenei slágereiből összeállított, nagyzenekarra írt művet adnak elő. A műsorban részletek hangzanak el Nagy Imre és társai peranyagának szövegeiből és a halálraítéltek utolsó leveleiből is.
Nagy Imre újratemetése címmel tartanak ma tanácskozást az Ybl-palotában. A konferenciát Balog Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke nyitja meg, felszólal Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke és Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője is. A Szembenézés Alapítvány Rendszerváltás 20 – szembenézés és párbeszéd címmel műhelykonferenciát rendez.
Nagy Imre miniszterelnök és vádlott-társai, Maléter Pál és Gimes Miklós halálos ítéletét 1958. június 16-án hajtották végre. A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg. Az 1989. június 16-ai újratemetés a rendszerváltás jelképes eseménye lett.
Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól.

Felvidék a, MTI, ddg