A cseh külügyminiszter szerint Prágát is nyugtalanítják azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor tett a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletének kérdésében.

Jan Kohout erről azon a sajtóértekezleten beszélt, amelyre a cseh, a szlovák és a német külügyminiszter közös keddi munkareggelije után került sor Prágában. Kérdésre válaszolva a külügyminiszter elmondta: Csehország foglalkozni fog a témával, mert úgy látja, hogy ez feszültségforrás lehet a közép-európai régióban.
„El kell mondanom, hogy minket is nyugtalanítanak azok a szavak, amelyek néhány, Duna-medencei kérdés rendezésével kapcsolatban elhangzanak. Komolyan foglalkoznunk kell velük, s Csehország és a cseh diplomácia foglalkozni fog velük. Felesleges lehetséges feszültségforrásnak tekintjük ezt – mondta újságíróknak Kohout. – Úgy véltük: miután mindnyájan az Európai Unió tagjai lettünk, ezek a problémák a háttérbe szorulnak. Nyugtalansággal szemléljük, hogy megmaradtak.”
Hogy ezt a cseh diplomácia vezetője miért mondta, kiderül abból, amit Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter közölt: „Tájékoztattam partnereimet, hogy a Fidesz elnöke részéről a kampányban olyan kijelentések hangzanak el, amelyek nem tartoznak a 21. század Európájába, és felhívtam a figyelmüket arra a veszélyre, amely ebből a politikából ered. Természetesen világosan látjuk ezt a veszélyt, és szükségét érezzük erről partnereinket is tájékoztatni.”
A keddi prágai munkareggeli alkalmával Jan Kohout, Miroslav Lajčák és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter véleményt cserélt az aktuális európai témákról, a lisszaboni szerződésről, a gazdasági válságról, s megemlékeztek a vasfüggöny 20 ével ezelőtti megnyitásáról is.
Steinmeier kijelentette: Németország sohasem felejti el, hogy a volt szocialista országok emberi jogi és demokratikus mozgalmai nélkül, a csehszlovák Charta 77, a lengyel Szolidaritás és a „bátor magyarok” nélkül nem jöhetett volna létre a német újraegyesülés. „Ezért örökké hálásak maradunk” – szögezte le a német diplomácia irányítója.Ugyanakkor nyugtalanságának adott hangot Orbán Viktor kijelentése miatt.

Felvidék Ma, Kokes János, MTI, jag